Back to top

Az első nap Máltán

Publikálva: 2020, január 24 - 14:51
Péntektől péntekig. Együttesünk első idei összpontosítása nyolc napig tart és a Tipsport Malta Cup 2020 keretén belül megrendezett két mérkőzés is színesíti a programot.
Az első nap Máltán

Január 24-től 31-ig Máltán készül a szezon tavaszi felére a DAC. A csapat ma reggel hat órakor indult el Dunaszerdahelyről a kis szigetországba. Az Air Malta járata minimális késéssel, 9.56 perckor szállt fel Bécsből és a menetrend szerint érkezett meg Luqa nemzetközi repülőterére.

A gép fedélzetén a Tipsport Malta Cup 2020 mind a négy résztvevője együtt utazott, tehát a DAC-on kívül a Mladá Boleslav, az ostravai Baník és a Zbrojovka Brünn.

A sárga-kékek a tengerparti Bugibba központ DB San Antonio nevű hoteljében vannak elszállásolva, amely nagyjából 20 percnyire található a Ta’ Qali Nemzeti Stadiontól, amely a torna mind a négy mérkőzésének a helyszíne lesz, ráadásul a csapatok itt is fognak edzeni.

Az összpontosítás első gyakorlását már ma délután abszolválják Hélder vezetőedző védencei, holnap 13:30 órai kezdettel pedig a Tipsport Malta Cup 2020-as elődöntőjében a cseh élvonal ötödik helyezettje, az FK Mladá Boleslav ellen lépnek pályára. Martin Jedlička egykori klubja, amelynek a színeiben mutatkozhatott be az élvonalban, néhány nappal ezelőtt a Tipsport Téli Liga idei kiírásának a győztese lett.

Még a mi találkozónkat megelőzően, holnap 11:00 órától a Brünn és az Ostrava mérkőznek meg. A végső helyezésekért hétfőn csatáznak az együttesek: 11:00 órakor a bronzmeccs, 13:30 órakor pedig a döntő kerül megrendezésre. A finálé sikeres résztvevője bebiztosítja részvételét a 2021-es Tipsport Malta Cup-on. A torna mind a négy mérkőzését élőben közvetíti a Nova Sport TV és a Tipsport TV internetes portál is.

Ahogy azt tegnap közöltük, Hélder vezetőedző 23 fős keretet vitt magával Máltára. A csapat legfiatalabb tagja a mindössze 17 éves Alex Javro, aki 2019 januárjában Nyitráról érkezett a DAC-ba. „Nagyon szeretném meghálálni az edzőnek, amiért megadta a lehetőséget, egyúttal pedig nagy motivációt érzek arra, hogy még többet dolgozzam magamon” – mondta a tehetséges támadójátékos.

316 négyzetkilométeres területével Málta a világ legkisebb államai közé tartozik. Az Európai Unió keretén belül, amelybe Szlovákiához hasonlóan 2004-ben lépett be, a legkisebb. Egyúttal azonban a népsűrűségi adatok alapján a globális nyolcadik helyet foglalja el. Összességében a Földközi-tengerben található szigeten több mint 400 ezer lakos él. Az ország fővárosa, Valletta a nem egészen hétezer lakosával csak a sziget hetedik legnagyobb települése.

A 16 997 férőhelyes nemzeti futballstadion Ta’ Qali-ban, a máltai sziget közepén található. A válogatotton kívül több klub is használja a hazai Premier League és a nemzeti kupa mérkőzésein. A tavalyi első alkalom után idén is itt kerülnek megrendezésre a Tipsport Malta Cup torna összecsapásai, amelyen első alkalommal vesz részt a DAC.

Tipsport Malta Cup - 1. elődöntő mérkőzés:
2020. január 25., szombat, 11:00 óra
FC Zbrojovka Brünn - FC Baník Ostrava

Tipsport Malta Cup - 2. elődöntő mérkőzés:
2020. január 25., szombat, 13:30 óra
FK Mladá Boleslav - DAC 1904 Dunaszerdahely

Tipsport Malta Cup - bronzmérkőzés:
2020. január 27., hétfő, 11:00 óra

Tipsport Malta Cup - döntő:
2020. január 27., hétfő, 13:30 óra

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies