Ennek oka, hogy Szlovákiában a Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint a havi átlagbér tavaly év közben 9,7 százalékkal 1430 euróra emelkedett. Az egyéni vállalkozók járulékfizetési minimális kivetési alapja ugyanis az alkalmazottak átlagkeresetének összegétől függ, a két évvel korábbi szlovákiai bruttó átlagbér fele.
A legalacsonyabb kivetési alap tehát jövő év elejétől ugyancsak 9,7 százalékkal emelkedik, 2025-ben 715 euró lesz az egyéni vállalkozók számára, a jelenlegihez képest 63 euróval több.
A jövő év elejétől ugyancsak megnő a maximális kivetési alap is a szociális járulékok esetében, a balesetbiztosítás kivételével, melynek maximális lehetséges kivetési alapja nincs meghatározva.
A 2025-ös évre érvényes maximális havi kivetési alap a jelenlegi 9128 euróról 10 010 euróra nő, tehát a 2022-es évi átlagbér hétszereséről a 2023-as átlagbér hétszeresére.
Jövő év július elsejétől – illetve október elsejétől, amennyiben a 2024-re szóló adóbevallást 2025. március 31. után nyújtja be – annak az egyéni vállalkozónak keletkezik járulékfizetési kötelezettsége a Szociális Biztosító felé, akinek a 2024-es évi bruttó jövedelme meghaladja a 8580 eurót.
(NZS/Felvidék.ma/SITA)
Ezt már olvasta?
Értesítés áramkimaradásról - 2024. október 11.
A Nyugat-Szlovákiai Villamosművek tájékoztatása alapján a...
Fontos információ a vásári árusok számára!
A vásárigazgatóság ezúton is tájékoztatja az engedéllyel...