Mikor és milyen okból kifolyólag jött létre a Missis Models szépségverseny?
A verseny 2013-ban alakult, és az első finálé 2014 májusában került megrendezésre Prágában. Ekkor született meg voltaképpen a verseny mottója is: „ A szépség, egyediség és tökéletesség minden nőben benne rejlik, magasságtól vagy konfekciómérettől függetlenül”. Azzal a céllal alapítottuk meg a versenyt, hogy megmutassuk az érettebb hölgyeknek, hogy nincs miért szégyenkezniük a koruk miatt, és hogy a kifutókon ugyanolyan eleganciával mozoghatnak, illetve vonulhatnak végig, mint fiatalabb társaik. Ideje félretenni az álideákat, konvenciókat, és számításba venni a valós világot – a szó pozitív értelmében.
Miért éppen a 35 év feletti hölgyeket célozták meg a verseny keretén belül?
Nos, ez a korosztály a társadalom széles – és sokszínű, változatos – rétegét képezi. Sokan közülük pontosan ekkor élik életük talán legösszetettebb, legkomplikáltabb vagy épp legnehezebb időszakát. Vannak, akiknek életük eddigi értelme most kezd meggyengülni, például mert már nem ők a legfontosabbak kamaszodó gyermekeik életében, vagy legalábbis nem ők állnak számukra az első helyen; megint mások ekkor tapasztalják meg a legsorsdöntőbb változásokat partnerkapcsolataikban; valamint akadnak olyanok, akiknek kemény harcot kell vívniuk pozíciójukban vagy pozíciójukért szakmai szinten fiatalabb társaikkal. Mindezek a tényezők bizony hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy nő úgy érezze, mellékvágányra került. Egy másik csoportot alkotnak ezen korosztályban azok a nők, akik szakmájukban, karrierjükben igazán nagy sikereket könyvelhetnek el, ám szingliként mindennapjaikat egyedül töltik, és éppen emiatt alulértékelik magukat, különösen akkor, ha már nem rendelkeznek a média által propagált 34-es konfekciómérettel. Így az ilyen hölgyek is hajlamosak háttérbe szorulni vagy szorítani magukat. Ugyanakkor ebben a korosztályban még vannak olyan hölgyek is, akiknek most nyílik lehetőségük megvalósítani ifjúkori álmaikat, és érett nőként is teljes szépségükben, pompájukban léphetnek a kifutóra.
Mely régiókból származnak a versenyen résztvevő hölgyek?
A versenyt már a második évadban nemzetközi szintre emeltük, így ma már három ország részvételével zajlik, mégpedig Csehország, Szlovákia és Lengyelország képviseltetik magukat. A következő évadban, azaz jövőre pedig szeretnénk Magyarországot is megszólítani, illetve bevonni a versenybe, hogy az ottani hölgyek is gazdagítsák ezen megmérettetést szépségükkel és varázsukkal.
Mit gondol Koczó Lindáról, aki innét Csallóközből indult el a versenyen?
Linda remek nő, aki a maga aktivitásával és tevékenységeivel nagyszerűen igyekszik megmutatni főleg a kortársainak azt, amit mi voltaképpen ezen verseny keretein belül illetve általa meg akarunk tanítani a hölgyeknek, vagyis hogy hogyan legyen egy nő gyönyörű, ápolt, pszichikailag kiegyensúlyozott, egészségesen öntudatos, valamint képes legyen teljes méltóságában akár közszereplésre is. Lindának ez már most a verseny előtt is kiválóan sikerül, hiszen nagyszerű fotómodell gyönyörű képekkel, kulturális rendezvények háziasszonya, valamint a kozmetika világába indult el, hogy új irányba terelhesse életét, és mindezek felett ő is a 35+ korosztályt képviseli, amit nem titkol, sőt! Úgy gondolom, ő az, aki szintén teljes lelkesedéssel azon van, hogy a saját maga versenyen való szereplésével a lehető legtöbb hölgyet motiválja Szlovákiából, a közvetlen környezetéből és majdan Magyarországról is, hogy utat mutasson, hogy sok más hölgy is felismerje önmaga lehetőségeit.
Hogyan zajlik a válogatás, és mikor kerül megrendezésre a döntő?
A verseny 4 fordulós ( jelentkezés – casting – összpontosítás – döntő ). A fényképes jelentkezőlapok alapján 12 hölgyet választunk ki minden országból, akik ezáltal bejutnak a második fordulóba, vagyis a castingra, ahonnét minden országból 7 hölgy jut a döntőbe, amely előtt egy többnapos felkészítőn, azaz összpontosításon kell résztvenniük. A verseny fináléjában, a döntő gálaestjén szakmai zsűri választja ki a díjazottakat.
Idén a döntő Klimkovicén, a Sanatórium Klimkovice gyógyfürdő épületében kerül megrendezésre 2017. szeptember 9-én 17,00 órától. A helyszín Ostrava közvetlen közelségében található. Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, mind a szervezők, mind a versenyző hölgyek!!! Jelenleg lehet szavazni is a hölgyekre, akik közül a legtöbb közönségszavazatot elnyert hölgy kapja a Missis Sympatie címet. Mindezt megtehetik a „ Vyber si svou Missis Models 2017“ keretén belül a http://missismodels.eu/ oldalon 2017. szeptember 5-ig. A versenyre belépőjegyet otthonról online formában az alábbi hivatkozáson lehet vásárolni: http://vstupenkaonline.cz/2017-09-09-missis-models-2017/?a_box=xnk6gzs6&a_cam=3&a_cha=missismodels2017
Milyenek a jövőbeli céljaik?
A célunk mindenekelőtt az, hogy még nemzetközibb szintűvé emeljük a versenyt, még tovább bővítsük a verseny spektrumát, minél nagyobb közönségeket vonjunk be a versenybe, legyen szó akár versenyzőkről, akár szakmai partnerekről. A versenyző hölgyek számára a megmérettetés gyönyörű és felejthetetlen élmény legyen, régi vágyaik megvalósulása, új lehetőségek kapuja, és nem utolsó sorban színvonalas, presztízst jelentő közszereplés 35 felett. Ugyanígy a szakmai partnerek is fontosak, hisz nélkülük az idei verseny sem valósulhatna meg. Így elengedhetetlen a kölcsönös kiváló együttműködés, hiszen a verseny számukra is fantasztikus élmény, valamint figyelemreméltó lehetőség önmaguk reprezentálására is.
Ezt már olvasta?
![Hétvége a CINEMAX-ban (január 31. - február 2.)](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/31/2025-01-31-mozi-padington-peruban-03.jpg?itok=8Nl7EOqE)
Hétvége a CINEMAX-ban (január 31. - február 2.)
Hat magyar nyelvű, illetve magyar szinkronos filmet...