Mint ismeretes, az e-recept az uniós támogatással megvalósuló Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, vagyis a legmodernebb, privát felhő alapú informatikai struktúra egyik központi rendszerkomponense. Az e-recept kiállítása ugyanúgy zajlik, mint a papírvényé, ám a nyomtatás helyett e-recept készül, ami felkerül az informatikai felhőbe, s egyúttal megjelenik a gyógyszertári rendszerben, elkerülhetővé téve ezzel a receptek korábbi papíralapú nyomtatását.
A megtakarítás egyaránt érinti a betegeket, akiknek nem kell fizetniük a recept kiállításáért, s az orvosokat is, akiknek nincsenek kiadásaik a recept kinyomtatásával összefüggésben.
Az e-recept előnyei különösképpen megmutatkoztak a koronavírus-járvány idején is, hiszen a folyamatban lévő gyógykezeléseknél a betegeknek nem szükséges az elfogyott gyógyszer pótlása érdekében személyesen felkeresniük az orvosukat, elég telefonon kérniük a gyógyszer felírását.
„Az elektronikus receptkiállítás, valamint a gyógyszerek, egészségügyi segédeszközök, illetve diétás tápszerek e-recepttel történő felírása hozzájárul a betegek hatékony és célirányos gyógykezeléséhez és növeli a gyógyszerszedés biztonságosságát is. Lehetővé teszi ugyanis a gyógyszerek káros kölcsönhatásának kivédését már a recept kiállításakor és egyúttal elkerülhető vele a gyógyszeralkalmazás duplicitása is“ – olvasható az NCZI honlapján.
Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja államilag támogatott szervezet, melynek létrehozója a Szlovák Köztársaság Egészségügyi Minisztériuma. Ez a szervezet felel az egészségügyi rendszer informatizációjáért és digitalizálásáért Szlovákiában.
felvidek.ma / SITA
Ezt már olvasta?
Csallóközi Vásár – köszönet a segítőknek!
Dunaszerdahely Város Önkormányzata és a Csaplár Benedek...
Egy család és a dunaszerdahelyi zsidóság története
Nyolcvan éve, 1944. június 15-én, csaknem 3500 zsidó...