Back to top

Az ápolókat díjazták városunkban

Publikálva: 2017, május 13 - 07:34
Május 12-én az ápolónők nemzetközi napját ünnepeltük, ennek alkalmából az Összefogással a holnapért polgári társulás és a Nagyszombat Megye Képviselő-testületének a régiónkban megválasztott képviselői ünnepséget szerveztek a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében.

Az ünnepségen 10 kiemelkedő munkát végző, az egészségügyben dolgozó ápolónőt jutalmaztak, 6 személyre, akik a dunaszerdahelyi kórházban dolgoznak, az egészségügyi nővérek regionális szervezete tett jelölést, 2 nővérre, aki a Dunaszerdahely városa által fenntartott intézményekben dolgoznak, a városi hivatal jelölt, míg 2 nővérre, akik magánorvoszi rendelőben dolgoznak, a polgárok tehettek javaslatot.

A rendezvény elején Csető Rozália és Klaudia Kukumbergová szavalata üdvözölte a jelenlévőket, majd Hájos Zoltán polgármester és Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke tartott ünnepi beszédet. Előbbi az ünnep fontosságát, annak hátterét vázolta, míg az alispán a nővérek munkájának jelentőségéről és a szó jelentéséről is szót ejtett. Az ünnepi szónoklatok sorában Fekete Mónika, a Nővérek és Szülészasszisztensek Regionális Kamarájának elnöke következett, majd az Opera Trió rövid előadása után a díjazottak méltatására és az oklevelek átadására került sor.

A díjazottak:

Elek Mónika

Elek Mónika 43 éve dolgozik nővérként. Hosszú pályafutása során 1974-től a dunaszerdahelyi kórház sebészeti és belgyógyászati készenléti rendelőjében dolgozott nővérként, majd 1985-ben a gyorsmentő szolgálatnál kezdett tevékenykedni mint nővér és életmentő. Eközben a dunaszerdahelyi kórház és rendelőintézet munkabiztonsági referense volt. A nehéz és fárasztó munka során megszerzett tapasztalatait és készségeit a felbári ideggyógyászati rehabilitációs intézményben kamatoztatta, ahol 1996-tól dolgozott. 1998-tól az onkológiai rendelő a munkahelye, ahol türelmes hozzáállásával segíti a rákos betegek ellátását. 1976 és 2007 között a Szlovák Vöröskereszt tevékeny tagja volt. Munkáját professzionálisan és következetesen végzi. Gazdag szakmai és gyakorlati ismeretekkel rendelkezik. Emberileg, erkölcsileg és szakmailag is kiváló szakember.

Gódány Zsuzsanna

Gódány Zsuzsanna a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola 1990-es elvégzése után a dunaszerdahelyi kórház sebészeti osztályán kezdett dolgozni, ami a mai napig is a munkahelye, tehát 27 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. 1990 és 99 között 3 műszakban ápolónővérként dolgozott a sebészeti osztály intenzív ellátási részlegén. 1999-ben sikeresen befejezte tanulmányait az intenzív felnőtt betegellátás speciális szakon. 2000-től a sebészeti műtőben műtési szakasszisztensként dolgozik. 2002-ben újabb képesítést szerzett mint diplomás műtősnővér. Munkáját szakszerűen és következetesen végzi, fontosnak tartja az élethosszig való tanulást. Gazdag szakmai és gyakorlati tudással rendelkezik, amelyet alkalmaz munkája során. Ismereteit kollégáival is megosztja. Szerény, pontos, becsületes emberként ismerik őt. Jó kapcsolatot ápol a betegekkel is.

Kohel Anita

Kohel Anita a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola elvégzése után 1998-ban a járási kórház belgyógyászati osztályán kezdett el dolgozni. Később posztgraduális képzésen vett részt, amelynek szakiránya a belgyógyászati betegellátás volt. 2002-től kezdve a belgyógyászati, ideggyógyászati és sebészeti sürgősségi ellátásban dolgozik, ahol nem könnyű feladatot lát el. Munkáját szívvel-lélekkel és következetesen végzi. Személyében szerény, barátságos és megbízható nővért tisztelhetünk, akit kollégái is szeretnek. A páciensek elsősorban empatikus hozzáállásáért és szaktudásáért kedvelik őt. Sokszor még a súlyos egészségügyi problémákkal küzdő betegek arcára is mosolyt csal, ami a terápia része.

Morvay Iveta

Morvay Iveta 1987-ben az egészségügyi középiskola elvégzése után a dunaszerdahelyi kórház és rendelőintézet újszülött osztályán kezdett dolgozni, mint gyereknővér. 2007-től szoptatási tanácsadóként tevékenykedik. A kismamákat tájékoztatja a szoptatással kapcsolatos legfontosabb információkról, egyúttal pedig népszerűsíti a szoptatást. Napjainkban az újszülöttosztály menedzsereként dolgozik. Munkáját magas szakmai szinten, becsületesen és megbízhatóan végzi. Jó kapcsolatot ápol a kismamákkal, felelőségteljesen irányítja a nővérek munkáját az osztályon. A kollektíva kedvelt tagja, hozzáállásával igyekszik segíteni kollégái munkáját.

Angyal Piroska

Angyal Piroska 1987-től dolgozik nővérként. Első szakmai tapasztalatait a gyerekosztályon szerezte. 1998-tól az aneszteziológiai és az intenzív gyógyászati osztályon dolgozik. Továbbképzésen is részt vett, hiszen 2001-ben aneszteziológiai és intenzív gyógyászat szakirányon szerzett képesítést. Szakmailag és emberileg egyaránt a professzionalitás jellemzi. Mgbízható, becsületes, empatikus, pontos és készséges nővérként ismerik őt. A részlegen felmerülő problémák megoldása során mindig kreatív és rugalmas.

Csomor Zsuzsanna

1993-ban végezte el az egészségügyi középiskolát. A dunaszerdahelyi kórház belgyógyászati osztályán kezdett el dolgozni, mint ápolónővér két műszakban. A mai napig ezen a részlegen dolgozik. További tanulmányokat is folytatott, mégpedig a specializált belgyógyászati szakirányon.  24 éves gyakorlattal rendelkezik, munkáját magas szakmai színvonalon végzi. Sok olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyek fontosak a mindennapi munkája során, ilyen a figyelmesség, a pontosság, valamint az etikus és empatikus hozzáállás. Tiszteli munkatársait, szívesen átadja nekik tudását. Felelősségteljes, és a feladatokat mindig becsülettel elvégzi. Különféle képzéseken való részvétellel folyamatosan újabb és újabb ismereteket sajátít el. Emberileg, erkölcsileg és szakmailag is kiváló szakember.

A város által fenntartott intézmények dolgozói:

Antal Ilona

A Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola elvégzése után 1989-ben az Idősek otthonában nővérként kezdett dolgozni. 2009-től a dunaszerdahelyi kórház belgyógyászati osztályán is részmunkaidőben dolgozik. 2015-ben a Szlovák Egészségügyi Egyetemen speciális tanulmányokat folytatott közösségi ápolás szakon. A munkahelyén kitűnik jó szervező és kommunikációs képességével. Munkáját becsületesen, megbízhatóan és lelkiismeretesen végzi. Nem veszíti el optimizmusát és az életerejét sem, a munkához való hozzáállása például szolgálhat minden nővérnek.

Nagy Ilona

A dunaszerdahelyi gimnáziumban érettségizett. Az érettségi után a bölcsődében kezdett el dolgozni, ami több mint 40 éve a munkahelye. A szakmai tudásának javítása érdekében a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola ápolónői szakirányán végzett. Azóta a bölcsődében nevelőnőként dolgozik. Szakmai tudását és tapasztalatát a bölcsőde mellett a szociális ellátóközpontban is hasznosítja. Becsületes, megbízható és barátságos, a munkahelyi kötelességeit pontosan elvégzi. A gyerekekkel felelősségteljesen bánik. A szülőkkel kiválóan együttműködik, akiket hasznos nevelési tanácsokkal is ellát.

A magánrendelők dolgozói:

Pelikán Irén

Pelikán Irén Nagyszombatban végezte középiskolai tanulmányait. 1975-től a dunaszerdahelyi kórház alkalmazottja. A gyermekosztályon kezdte pályafutását. 1987-től körzeti gyermeknővér. Huszonkét évig Zabloudil doktornő mellett dolgozott a gyermekgyógyászati rendelőben. Miután ő nyugdíjba vonult, 2011-től más orvossal folytatta munkáját. Alapos, becsületes, türelmes a kis betegekkel, és barátságos a szülőkkel.

Beke Kornélia

Beke Kornélia 1970-ben a galántai gimnáziumban érettségizett. Az érettségi után felépítményi szakon folytatta tanulmányait a Nyitrai Egészségügyi Iskolában, ahol szülészasszisztensként végzett. 1972-től 2005-ig a dunaszerdahelyi kórház nőgyógyászati osztályán szülészasszisztensként dolgozott. 2005-től a Sagax magán rendelőintézetben dolgozik nőgyógyászati nővérként. 2012-ben nyugdíjas lett, de a nyugdíjas éveit is aktívan tölti, hiszen a mai napig nőgyógyászati magánrendelőben dolgozik a Sagaxban. Becsületes munkájával és a kismamák iránti szeretetével kivívta mind a páciensek, mind a kollégák tiszteletét.

A rendezvény végén, amelyen jelen volt többek közt Menyhárt József, az MKP elnöke, Horváth Zoltán, Dunaszerdahely alpolgármestere, Sebök Pál és Puha György városi képviselők, Bubniak Júlia, a városi hivatal vezetője, s annak további alkalmazottjai is, valamint több meghívott vendég, az Opera Trio előadása zárta, majd a díjazottakat ünnepi fogadáson is köszöntötték.

Kapcsolódó képgalériánkat itt tekinthetik meg.

 

Ezt már olvasta?

Címkék: Ápolók napja
Cookies