Back to top

Az államfő még nem határozott

Publikálva: 2023, február 19 - 06:24
Zuzana Čaputová államfő egyelőre még nem döntötte el, hogy indul-e a következő köztársaságielnök-választáson.
Az államfő még nem határozott

Az államfő erről az RTVS Szombati dialógusok című műsorában beszélt.

Zuzana Čaputová kifejtette,

jelenleg az elsődleges feladata és kötelessége az, hogy más kulcsfontosságú politikusokkal a lehető legkevesebb veszteséggel vezesse Szlovákiát az előrehozott választásokig.

Az államfő nem részletezte, hogy mikor dönt, szerinte most az a legfontosabb, hogy feladatait minél magasabb színvonalon lássa el.

A műsorban kitértek a gazdasági és energetikai válságra is.

Čaputová elmondta, hogy több szakértővel is folyamatosan tárgyal a témában. Az államfő egyúttal kiemelte, hogy

a parlamentnek mindenképpen segítenie kell a hátrányos szociális helyzetben élő személyeknek is, akiket az adóbónusz emelése nem érint.

A külpolitikai témakörnél a köztársasági elnök elmondta,

örül annak, hogy az orosz-ukrán háborúban Szlovákia a történelem jó oldalán áll. Az államfő reméli, hogy ez így is marad.  

Čaputová kommentálta a Mig-29-es vadászgépek ügyét is, amelyet Szlovákia Ukrajnának adományozna.

Az államfő szerint fontos, hogy a kormány az alkotmányjogászokkal közösen konszenzusra jusson ezekben a nehéz időkben, amikor a kormányt visszahívták.

ma7.sk/TASR

Ezt már olvasta?

Cookies