Az utazási irodákra vonatkozó törvénymódosítás ugyanis későbbre halasztotta a meg nem valósult utazásokra befizetett előlegek korábbi, azonnali visszafizetésének határidejét. Kezdődik tehát az „alkudozás“, miközben sok ügyfél nem tudhatja, vajon az utazási iroda, melytől a pénzét visszakapni reméli, megéri-e a jövő évet.
„A 2019-ben hatályba lépett törvény szerint az utazási irodák ügyfelei 14 napon belül szankciómentesen jogosultak az utazási szerződés felbontására és a befizetett összeg visszatérítésére, amennyiben az utazás rendkívüli helyzet miatt nem valósulhatott meg” – tájékoztatta a SITA hírügynökséget Radoslava Novotná a Public Space PR ügynökség nevében.
„Az utazási szerződéstől az utazás megkezdése előtt történő elállás feltételeit rendkívüli helyzet esetén, mint amilyennek a koronavírus-járvány számít, az eredeti törvény úgy határozza meg, hogy az utazási iroda köteles minden előre kifizetett összeget visszafizetni a meg nem valósult üdüléssel összefüggésben.
A törvény módosított változata azonban ezt az automatikusan érvényesíthető jogot már nem biztosítja az ügyfél számára.
Érthető az állam szándéka, miszerint segíteni szeretne az idegenforgalomnak ebben a nehéz és bonyolult helyzetben, de az utazási irodák ügyfelei ezzel nem lehetnek elégedettek“ – magyarázza Helena Mezenská, az Ombudspot Fogyasztói Jogvédelmi Szövetség elnöke.
A törvénymódosítással az utazási irodák szélesebb mozgásteret kaptak az ügyféllel történő megegyezésre, a szerződés módosítására, illetve pótüdülés biztosítására vonatkozóan jövő év szeptemberéig.
Amennyiben addig az utazási iroda és az ügyfél között nem kerül sor megállapodásra, érvénybe lép az a változat, hogy az utazási iroda elállt a szerződéstől, ezért köteles visszatéríteni mindazt az összeget, amit az ügyfél kifizetett. Az ügyfélnek ehhez nem kell bizonyítania, miért nem egyezett meg az utazási irodával pótüdülés vonatkozásában.
Az ügyfelek viszont nem tudhatják, hogy a kifizetett utazásuk megvalósul-e. „Az ügyfeleket nem terhelhetik azok a költségek, amelyek az utazási irodák számára keletkeztek a járványügyi intézkedések miatt. Erre a célra szolgál az a biztosítás, melyet az utazni szándékozó erre vonatkozóan köt. Ráadásul ügyfelek százai fizettek ki utakat olyan feltételek mellett, melyek akkor voltak érvényben, amikor azt vásárolták és most nem tudhatják, hogy egyáltalán létezik-e még jövő nyáron az az iroda, melynek fizettek. Így könnyen megeshet, hogy sem pótüdülést nem kapnak, sem a befizetett előleget nem fogják viszontlátni“ – hívta fel a figyelmet Mezenská.
Az eredeti törvény megoldást kínál a helyzetre, a módosításra nem volt szükség. Az utazási irodák ügyfelei a módosítás ellenére is jogosultak a tervezett üdülésért befizetett összeg visszatérítésére, mivel nem volt módjuk elutazni.
A poprádi székhelyű Ombudspot fogyasztóvédelmi szervezet a fogyasztók érdekeinek közvetlen képviseletére specializálódott a reklamációs eljárásokban és a fogyasztóvédelmi ügyek peren kívüli megoldásában.
Felvidék.ma / Webnoviny.sk
Ezt már olvasta?
A csalók is kihasználják a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket - VIDEÖ
Az internetes csalók új módszerekkel próbálkoznak.
Menetrendváltozás a városi tömegközlekedésben – december 15-től
A Dunaszerdahelyi Városi Hivatal tájékoztatja a kedves...