
A zsűri elnöke Kovács László nyugalmazott tanár és iskolaigazgató volt, munkáját Limpár Péter történész és Bárdos Gábor pedagógus segítette.
A versenyzőknek számos igényes, egyben kreatív feladattal kellett megbirkózniuk. Délután már mindenki – diák és tanár egyaránt – izgatottan várta az eredményhirdetést, ami minden várakozásunkat felülmúlta. Végül pontegyenlőség miatt a képzeletbeli dobogó legfelső fokára három csapat állhatott fel, köztük Laci, Kevin és Emma.
A nyereményük a különféle tárgyi jutalmak mellett egy tanulmányi kirándulás is, melynek keretén belül a forradalom és szabadságharc felvidéki emlékhelyeit keresik fel.
Kedves diákok, fogadjátok a jómagam és az egész iskolai közösség gratulációját, megküzdöttetek a sikerért!
Duborszky Attila
Ezt már olvasta?
Ismét megszólaltak az iskolák csengői, elkezdődött az új tanév
Napsütés köszöntötte a diákokat, amikor városunk...
Nyugdíjba vonult a Vidékfejlesztési Szakközépiskola igazgatója
A nyári szünet befejeztével, nyugdíjba vonulása...
