Dunaszerdahely az idén is bekapcsolódott a a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma által koordinált eseménybe.
A kampány idei mottója épp erre utalt: „Közös nyilvános tér!”. És ahogyan azt az esemény megnyitójában Hájos Zoltán polgármester jelezte is, hogy vannak autósok, akik nehezményezik, hogy egy délelőttre kerülniük kell egy szakaszon, „a gyerekek számára azonban igazi élmény volt, hogy birtokba vehették a Fő utcát”, mondta el a polgármester, hozzátéve, hogy a látványos rendezvénnyel szerették volna felhívni a lakosok figyelmét az ingyenes városi tömegközlekedésre, illetve az autóhasználat egyéb alternatíváira.
„Az elektromos autóbuszok mindenkit ingyen szállítanak. Köszönet a városi képviselő-testületnek is, hogy támogatták ezt a projektet!”
– mondta a polgármester, jelezve egyben azt is, hogy az önkormányzat, látva, hogy az ingyenes tömegközlekedés nagy népszerűségnek örvend, további fejlesztéseket kíván eszközölni Dunaszerdahelyen.
„Terveink között szerepel olyan platformos buszmegállók kialakítása, amelyek akadálymentessé teszik a leszállást és felszállást. Ezen felül új, modern kijelzőket is szeretnénk elhelyezni a megállókban, amelyek pontosan mutatják majd a buszok érkezési idejét. Célunk, hogy minél többen használják a városi tömegközlekedést!”
– foglalta össze Hájoz Zoltán, kiemelve, hogy igazi öröm látni, hogy az Autómentes napra milyen sok óvodás és iskolás gyermek látogatott ki, és ismerkedhetett meg különböző alternatív közlekedési eszközökkel.
A megnyitót, amelyen többek között részt vett Puha György és Karaffa Attila alpolgármester, Nagy Darina városi hivatalvezető, Molnár Timea főosztályvezető, Takács Tímea, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatója, valamint Zuzana Krenyitzkát és Gaál Attilát, az FCC Slovakia képviselői, ajándékozással és díjátadóval is egybekötötték.
Egyrészt átadták az FCC Environment Kuka Manó hulladékgyűjtési versenyének díjait. Az iskolák számára meghirdetett papírgyűjtő versenyben 45 iskola vett részt, összességében 300,5 tonna papírt gyűjtve.
A legtöbb papírt a Duna Menti régióban
a Szabó Gyula Alapiskola gyűjtötte, őket a Kodály Zoltán Alapiskola és a Smetana ligeti Alapiskola követte, illetve a Benedek Elek Óvoda, a Komensky utcai Óvoda, a Széchenyi utcai Óvoda és a Barátság téri Óvoda.
A másik díjátadó a Bringázz a munkába! címmel meghirdetett versenyé volt – ezt a Szlovák Köztársaság Közlekedési Minisztériuma hirdette meg, a fenntartható városi mobilitás fejlesztésének a támogatása, illetve az önkormányzatok motiválása, hogy területükön minőségi és biztonságos feltételeket teremtsenek a kerékpáron történő közlekedéshez.
Az idei év legaktívabb dunaszerdahelyi résztvevői a városi önkormányzattól oklevelet vehettek át, valamint ajándékcsomagot a verseny támogatójától, az Autómentes nap rendszeres résztvevőjétől, a Kellys Bicycles társaságtól.
A végeredmény a következőképp alakult:
Bringázz a munkába! / Dunaszerdahelyi eredmények |
|
||||
BICYKEL -KERÉKPÁR |
|
||||
Celkovo na bicykli - Összesen kerékpáron |
Počet jázd - Megtett utak száma |
Ušetrené CO2 - CO2-megtakarítás |
Najazdených km / tím -Távolság (km) /csapat |
|
|
7 871,74 km |
1 035 |
1 968,13 kg CO2 |
212,75 km |
|
|
Najviac jázd - Legtöbb alkalommal bringázott |
|||||
|
Tím - Csapat |
Počet jázd - Megtett utak száma |
Najazdených km / tím -Távolság (km) /csapat |
||
1. |
Orchidea |
160 |
997,64 |
||
2. |
Levanduľa |
160 |
541,6 |
||
3. |
KatasterDS |
148 |
1 936,43 |
||
Najviac najazdených kilometrov - Legtöbb letekert kilométer |
|||||
|
Tím - Csapat |
Najazdených km / tím -Távolság (km) /csapat |
Počet jázd - Megtett utak száma |
||
1. |
KatasterDS |
1 936,43 |
148 |
||
2. |
DS-Vodári |
1 149,43 |
86 |
||
3. |
MINIT1 |
1 111,38 |
104 |
||
CHÔDZA - GYALOG |
|||||
Celkovo chôdza - Összesen gyalog |
Počet jázd - Megtett utak száma |
Ušetrené CO2 - CO2-megtakarítás |
Najazdených km / tím -Távolság (km) /csapat |
||
195,25 km |
139 |
52,91 kg CO2 |
5,28 km |
||
Najviac jázd + najviac kilometrov - Legtöbb alkalommal gyalogolt, legtöbb kilométer |
|||||
|
Tím - Csapat |
Počet jázd - Megtett utak száma |
Najazdených km / tím -Távolság (km) /csapat |
||
1. |
Vodné víly |
69 |
128,2 |
||
2. |
DS-Vodári |
60 |
59,62 |
||
3. |
ŠaMiMinit |
6 |
3,33 |
||
4. |
Úradníčky DS |
4 |
4,1 |
||
VEREJNÁ DOPRAVA - TÖMEGKÖZLEKEDÉS |
|||||
|
Tím - Csapat |
Počet jázd - Megtett utak száma |
Najazdených km / tím -Távolság (km) /csapat |
||
1. |
DS-Vodári |
60 |
471,07 |
Az eseményen foglalkozásokat tartottak:
- Városunk óvodái, a Szabó Gyula Alapiskola és a Vámbéry Ármin Alapiskola
- a Csallóközi Múzeum,
- a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár,
- a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ,
- a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság,
- a Csallóközi Népművelési Központ,
- az FCC Environment,
- a Rivalda Színház,
- a Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség (OOCR),
- a Sikabonyi Önkéntes Tűzoltók,
- a Kellys Bicycles,
- a Szlovák Vöröskereszt Területi Egylete,
- az Általános Egészségbiztosító,
- a Dunaszerdahelyi Területi Közegészségügyi Hivatal,
- az ApróÖröm PT
- a Bíró Kert lovas központ,
- Prvá stavebná sporiteľňa – Első lakástakarékpénztár.
Az óvodások és alapiskolások csoportjait a helyszínre és visszaszállították a Municipal Real Estate Kft., és a mobility&innovation production Kft. munkatársai, emellett az ajándékokat
- a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma,
- Dunaszerdahely Város,
- a Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség (OOCR),
- Raiffeisen Bank,
- TikTak k.f.t. - Tóth András
- Ollé Ilona – Hobbi Art Decor
biztosított. Emellett a kicsik számára Csallóközi alma érkezett a Kukkónia Garden Várkonyi Gyümölcsöséből, amiket az OOCR standjánál kaptak meg.
A megnyitón fellépett Miške Anna, a Speciális Alapiskola csapata és a Dúbrava gimnázium Kvinta osztálya (ének: Nina Sehnalová).
(te / na)
Ezt már olvasta?
Karaffa Attila: „Szükségünk van Hősökre, példaképekre”
Az alábbiakban Karaffa Attila alpolgármester október 6-ai...
Dr. Puha György: „Az egészség a legdrágább kincsünk”
Egészségnapot tartottak október 5-én a Csaplár Benedek...