Back to top

Átadták a Vámbéry Gimnázium megújult, többfunkciós sport- és futópályáját

Publikálva: 2021, október 6 - 10:08
Befejeződött a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium udvarán található többfunkciós sportpálya megújulásának első szakasza. Megyei beruházásból a pálya három hónap alatt teljesen megújult: megépült a műfüves, multifunkciós sportpálya, és a 150 méter hosszú futópálya 60 méteres egyenessel és távolugró pályával. Az elkészült pályákat ünnepélyes keretek között október 5-én vehették birtokukba a gimnazisták. A pályákra 250 ezer eurós támogatást különített el Nagyszombat megye a költségvetéséből.
Átadták a Vámbéry Gimnázium megújult, többfunkciós sport- és futópályáját

A megjelent vendégeket és gimnazistákat először Jozef Viskupič, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat (TTSK) elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy a megye sportprogramjának az a célja, hogy

Dunaszerdahelytől Szakolcáig legalább 14 multifunkciós pályát lehessen megújítani, a 21. század követelményei szerint. Minderre hét millió eurót kíván a megye fordítani, hiszen, mint Viskupič kiemelte, a pályák a sportolást, az egészséges életmódot szolgálják a diákok, s nemkülönben a lakosság körében is.

Dunaszerdahelyen e program keretében újult meg az uszoda, illetve a szlovák Ladislav Dúbrava Gimnázium új tornateremmel bővül, tette hozzá a megyeelnök.

Berényi József, Nagyszombat Megye alelnöke abbéli örömét fejezte ki, hogy a gimnázium épülete minden egyes évben, a megyei támogatásnak köszönhetően, valamilyen formában szépül, épül. 

„Nagyon jó, hogy az épület homlokzatának elkészülése, a lift megépítése, a villanyvezetékek kicserélése után most sikerült a sportpályát is rendbe hozni. Mindezt pedig nem európai uniós támogatással, hanem a megye költségvetéséből, ami az itteni adófizetőknek a pénzéből gyűlik össze” – mondta el Berényi. 

A Dunaszerdahelyi és a Galántai járásokból bekerült nyolc megyei képviselőnek is köszönhető mindez, tette hozzá a megyealelnök.

Valkai Anett igazgató kiemelte: „modern, nyitott iskola vagyunk, amelyik nem feledkezik meg a történelmi gyökereiről sem”, s hozzátette, hogy a Vámbéry Ármin Gimnázium számára az egyik legfontosabb dátum 1951. szeptember 1-je, amikor az iskola megnyitotta a kapuit. Az azóta eltelt hetven év pedig számos lehetőséget adott nekik arra, hogy mérlegeljenek és visszatekintsenek a múltba. 

Elmondta, a legfontosabb visszajelzés, legnagyobb elismerés ezen időszak alatt számukra mindig is az volt, ha a korábban a gimnázium falai között érettségizett szülők hozzájuk küldték vissza gyermekeiket. 

„Az iskola megalakulása óta az épület és az intézmény területe több változáson, rekonstrukción ment át. (...) Sok erőfeszítésbe került ez a beruházás is. Korábban még vízben állt ez a terület, a salakpályák nagyon rossz állapotban voltak”, de Nagyszombat megye finanszírozásának köszönhetően a multifunkcionális sportpálya, az atlétikai pálya és a távolugrást szolgáló homokpálya is teljesen megújult.  

„Meggyőződésem, hogy a mai nap erős impulzust jelent iskolánk jövőjét illetően”, köszönte meg Valkai Anett igazgató a támogatást. 

Hájos Zoltán polgármester, Nagyszombat megye képviselője azzal kezdte a köszöntőjét, hogy ő is ebbe a gimnáziumba járt, s úgy véli, egy új korszak kezdődik most a diákság életében, mivel egy valóban modern sportpályát tudnak kihasználni. 

Elmondta, a gimi pályáján „ütöttem le én is a térdemet”, de a sportolás mindenképpen szükséges, hiszen

„felráz benneteket a sport, egészségessé tesz benneteket és kitartóvá. Ez pedig mind szükséges egy fiatal fejlődéséhez” – fordult a gimnazistákhoz, kifejezve abbéli örömét is, hogy mint megyei képviselő, hozzájárulhatott ő is ennek a megvalósításához.

Végül, az ünnepi szalagátvágás után a gimis csapatok vették birtokukba a létesítményt, az iskolai focitorna első meccsén a kezdőrúgást Šanta Peter, a DAC egykori kapusa, illetve Jozef Viskupič megyeelnök tette meg, felavatva a pályát.

Az eseményen tiszteletét tette még többek között Stanislav Pravda, a Nagyszombat Megyei Önkormányzati Hivatal oktatási osztályának igazgatója, valamint Menyhárt József és Soóky Marián megyei képviselők is. Magát az ünnepi ceremóniát pedig Vass Virág és Keszeg Anna gimnazisták előadása nyitotta meg.

Az eseményen készült képgalériánkat itt tekinthetik meg.

(nagy)

Ezt már olvasta?

Cookies