A KiK Textilien und Non-Food GmbH leányvállalata, a szlovákiai RLS s.r.o. logisztikai központja a nyolc országban jelenlévő vállalat 3200 üzletéből 900-at fog ellárni a Közép- és Kelet-Európai piacon. Az első fáziban ezzel 120 új munkahely létesül, amelyekre a toborzás már a nyáron is tartott.
Gódány László, Egyházkarcsa polgármestere elmondta, a német vállalat még egy további bővítést tervez a közeljövőben és három további befeketető is tervezi beruházást a falu határában elhelyezkedő ipari parkba. A projekt vezetői elárulták, azért választották a Dunaszerdahely melletti helyszínt a beruházásra, mert a városban működő Metrans logisztikai központ egyenes vasúti összeköttetésben van a hamburgi kikőtővel, ahova a német vállalat tengerentúli szállítmányainak jelentős hányada érkezik. Emellett Pozsony közelsége, az éppen készülés előtt álló gyorsforgalmi út és a környező országokhoz való jó elhelyezkedés is az okok között volt. A 25 ezer négyzetméteres épület egyébként rekordidő alatt elkészült, hiszen márciusban kezdték az építkezést, s a felek dicsérték a partnerekkel való együttműködést.
Az ünnepi szallagátvágáson a projektben érintett feleken kívül ott volt Érsek Árpád, közlekedési miniszter és Bugár Béla, a parlament alelnöke is.
Ezt már olvasta?
![A múlt évben csökkent a balesetek száma megyénkben](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/31/rendorseg-rov_3570.jpg?itok=gvsP8kEO)
A múlt évben csökkent a balesetek száma megyénkben
A Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság kimutatása...
![Majd 700 baba született tavaly a dunaszerdahelyi kórházban](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/15/2025-01-15-korhaz-gynekologicko-porodnicke_oddelenie_v_dunajskostredskej_nemocnici_3.jpg?itok=ljk6uFlK)
Majd 700 baba született tavaly a dunaszerdahelyi kórházban
A dunaszerdahelyi kórházban 2024-ben 694 kisgyermek...