Back to top

Átadták a felújított ravatalozót

Publikálva: 2018, október 23 - 15:39
Kedd délután adták át a Kisudvarnoki úti temető felújított ravatalozóját.

A hivatalos átadáson előbb Hájos Zoltán polgármester foglalta össze a felújítást megelező időszakot, és a megvalósítás lefolyását is. Az önkormányzat több éve foglalkozott a halottasház felújításának kérdésével, mert a modernizáció már esedékes volt. 2016 tavaszán egy nyilvános versenypályázatot hirdetett a ravatalozó látványterveinek elkészítésére. A felhívásra 5 pályázó jelentkezett, az önkormányzat végül Pavol Holík építészmérnök terveit találta anyagilag és esztétikailag is a legmegfelelőbbnek. A felújítás során a fő szempont az volt, hogy az épület a 21. század modern követelményeinek megfeleljen, és méltóságteljes kinézete legyen.

A polgármester beszédéből az is kiderült, összesen 462 ezer euróba kerültek a felújítási munkálatok, további több mint 30 ezer euróba az épület berendezése és 10 ezer euróba a tervdokumentáció. Egyúttal köszönetet mondott a felújításban résztvevő személyeknek, a megvalósítást kivitelező vállalatoknak is.

Ezt követően az egyházi méltóságok felszentelték a ravatalozót, s felszólalásukban kiemelték a emberi élettől való búcsúzás méltóságos környezetének fontosságát, valamint azt is, az emberi lét végét ugyan szomorúan kezeljük, de ez egy új kezdet is egyúttal. 

Mindenszentek és Hallottak napja idején a temetőt kezelő városi vállalat munkatársainak segítségével megtekinthetővé teszik a megújult ravatalozót a városi polgároknak is.

Nézze meg a DSTV korábbi riportját, amelyben az átalakítási munkálatokba is betekintést nyerhet.

Ezt már olvasta?

Cookies