Back to top

Artfúzió, azaz kapcsolódás, összehangolódás

Publikálva: 2019, november 10 - 07:58
Az évről évre visszatérő Salon, a Nyugat-szlovákiai Képzőművészek Társasága és a Képzőművészeti Alap tárlata az idén az Artfúzió címet kapta. A kiállítás megnyitójára, egyedi módon, ezúttal szombaton kora este került sor.
Artfúzió, azaz kapcsolódás, összehangolódás

A Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola tanára, Bazsó Horváth Zsuzsanna csodálatos fuvolajátéka után Tilajčík Edit, a megnyitó háziasszonya üdvözölte a vendégeket. Bevezető szavai szerint a megnyitón nem tudott minden kiállító művész részt venni, ezért név szerint sorolta fel őket, egyben köszöntötte a megjelenteket.

Az üdvözletet követően Robert Němeček, a Nyugat-szlovákiai Képzőművészek Társaságának elnöke szólt a megjelentekhez. Rövid köszöntőjében elmondta, a társaság jövőre ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. Kiemelte, hogy a szövetség léte elválaszthatatlanul összeforrt Almási Róbert festőművész nevével, aki hosszú évekig vezette ezt a szervezetet. Az elmúlt évben bekövetkezett hirtelen halála után úgy tűnt, hogy a társaság feloszlik. Majd tavaly novemberben a tagság többségének támogatásával elvállalta az elnökséget, megbízták a szervezési feladatok ellátásával is. Az elnök fontosnak tartotta elmondani, hogy a tagság újjászervezése megtörtént, a szövetség együttműködik a Szlovák Képzőművészeti Unióval is. A mostani kiállítás már a közös együttműködés eredménye - ezt tükrözi a címe is: Artfúzió, azaz kapcsolódás, összehangolódás.

„Különböző zsánerek, különböző technikák jelennek meg az alkotásokon, különbözőségükben mégis egységet alkotnak. A képzőművészeti szalon sokszínű, kölcsönösen is hatnak a művek és az alkotók egymásra” - mondta el köszöntőjében Robert Němeček.

Dr. Simonne Jurčová művészettörténész, a kiállítás kurátora megnyitóbeszéde elején nagy örömmel köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, a társaság új elnöke, Robert Němeček vezetésével a tagok már találkoztak néhányszor, és megbeszélték a szervezéssel kapcsolatos dolgaikat; most már eljött a művészettel foglalkozás ideje. A hasonló kiállításokon a művészek legújabb alkotásaikkal mutatkoznak be, ami a jelen kiállítás esetében is igaz: a legtöbb mű 2018-ból és 2019-ből származik. Az Artfúzió című tárlaton 35 művész mutatkozik be, több mint 80 mű került kiállításra. Kiemelte, ezeken a tárlatokon nemcsak a nagyközönség előtt mutatkoznak be az alkotók, hanem kollégáik előtt is, ilyenkor arra is van lehetőség, hogy a művészek találkozzanak, eszmét cseréljenek. A mostani gyűjtemény kapcsán elmondta, hagyományosan elsősorban festészeti technikákkal találkozhatunk, de más jellegű alkotásokat is láthatunk a kiállítótermekben.

„Mindig nagy kihívás a lehető legjobban elhelyezni a műveket, de Robert Němečeknek csak gratulálni lehet, olyan jól oldotta meg ezt a feladatot” - zárta megnyitóját a művészettörténész.

Tilajčík Edit, aki magyarul tolmácsolta Robert Němeček és Dr. Simonne Jurčová szavait, a megnyitóbeszédeket követően kellemes szemlélődést, szép élményeket és zavartalan beszélgetést kívánt a közönségnek.

A Salon 2019 - Artfúzió című kiállítás november 30-ig tekinthető meg a Csallóközi Múzeum kiállítási csarnokában.

A megnyitón készült felvételeinket Képgalériánkban tekinthetik meg.

Szöveg és kép: Rózsár Vince.

Ezt már olvasta?

Cookies