Back to top

Aranysáv – országos elismerés a Csallóközinek!

Publikálva: 2017, november 17 - 12:50
Arany sávos minősítéssel jutalmazta a zsűri a „Tancuj, tancuj” szlovák országos koreográfia seregszemle döntőjében a Csallóközi táncegyüttest. Az országos gálaműsort november 11–12-én rendezték meg Liptószentmiklóson.

A három fordulós – járási, kerületi és országos – versenyt háromévente szervezik meg, s döntőjében az ország legjobb együttesei vesznek részt, mondta el portálunknak Oláh Attila, az együttes művészeti vezetője. 

A Szlovákiában szervezett legmagasabb szintű verseny döntőjébe tizenhárom együttes jutott be, akik között három magyar csoport is szerepelt – mellettük a füleki Rakonca Néptáncegyüttes és a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes –, s e tizenhárom csapat közül emelte ki a szakmai zsűri aranysávval a dunaszerdahelyi Csallóközit. A zsűrinek egyébiránt volt egy magyar tagja is, Hégli Dusánnak, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetőjének személyében. 

A „Tancuj, tancuj” szlovák országos koreográfia seregszemlén csak szlovákiai anyaggal lehet indulni, ezért választotta Oláh Attila Vág–Garam közi koreográfiájukat a versenyre, amely, mint elmondta, a Csallóközi egyik „beérett koreográfiája”. 

Az elismeréshez szerkesztőségünk ezúton is szívből gratulál!

_______________________________

December 9-én a dunaszerdahelyi közönségnek kedveskedik majd a Csallóközi Néptáncegyüttes új, „színtiszta erdélyi” műsorukkal, amelyet A mi Erdélyünk címmel láthatnak-élvezhetnek a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ látogatói.

Ezt már olvasta?

Cookies