Publikálva: 2019, június 19 - 11:16
A hétvégéken szinte alig láttam őt. Hacsak nem egy róla készült fotó került a kezembe, vagy épp őt mutatták akkor a tévében egy futballközvetítés alkalmával.
Apu

A meccsekre és az edzésekre is anyámmal kezdtem el járni. Túl kicsi voltam még akkor ahhoz, hogy felfogjam és teljes mértékben átéljem azt a gyönyörű időszakát a klubunknak. Először csak az volt fura számomra, hogy egyre többen jöttek hozzánk látogatóba, olyan emberek, akik nem is voltak a rokonaink.

Nem értettem a dolgot. Aztán ahogy cseperedtem, apám egyre gyakrabban mesélt nekem a futballról, és én csak ittam és ittam a szavait.

Akkor ébredtem rá, hogy az ismeretlen látogatók valójában mind a rokonaink voltak; a dunaszerdahelyi DAC hatalmas családjába tartozó rokonok. Igen, abból, ahogy apám fokozatosan megismertette velem a dunaszerdahelyi labdarúgás aranykorszakának történetét, megértettem, hogy bár a világ megannyi helyén foglalkoznak szakemberek és játékosok ezzel a sportággal, hatalmas szakmai alázat, emberi kapcsolatok és életre szóló barátságok nélkül mit sem ér az egész. Mindezen értékek nélkül a futballisták szerződésük lejártával azonnal vennék a sátorfájukat, és csak gondolataikban térnének vissza egykori munkahelyük színterére.

És világ, láss csodát, a mi kis városunkban mégis sokan itt maradtak, családot alapítottak, néhányan pedig olyan gyakori látogatói településünknek, mintha csak zongoraórára járnának ide. Ha nem áll módjukban ideutazni, csak felveszik a telefont, és már tárcsázzák is azoknak az embereknek a számát,

akikkel itt ismerkedtek össze, és akikkel soha, de soha nem felejtették el egymást. Soha nem felejtenek el képeslapot küldeni egymásnak, járjanak bármerre is a világban.

Az emberek, akikkel apám is együtt dolgozhatott, a labdarúgás megszállottjai voltak, akik hobbijukként tekintettek munkájukra, s tán éppen ezért mindig lelkesedve és hatalmas odaadással végezték azt. Sikerült egy mezei csapatból profi klubot formálniuk. Ennek megvalósításához megvolt az anyagi hátterük, de ez önmagában mit sem ért volna,

ha nem egy olyan kiváló sportdiplomáciai érzékkel megáldott vezető rakta volna le mindezek alapjait, mint a legendás Weisz Misi bácsi.

Részlet Poór Tibor Retró című könyvéből

A cikk folytatását a Klikkouton érhetik el.

Ezt már olvasta?

Cookies