Az iskola meghívását mindig örömmel fogadja David Fisher és színjátszó csapata, akik már 10 éve rendszeresen eljönnek Dunaszerdahelyre, hogy interaktív előadásaikkal segítsék a diákokat nyelvi készségeik fejlesztésében.
A The Bear Educational Theatre ez évben a tavalyi év folytatásaként Anglia történelmének második részét vitte színpadra. A diákok élvezték az előadást és bekapcsolódtak a színészek által feltett kérdések megvitatásába.
Az iskola fontosnak tartja az idegen nyelvek oktatását és próbálja a diákok számára vonzóbbá tenni.
Így az angol nyelvet tanuló diákoknak az órák mellett lehetőségük van bekapcsolódni különböző országos és nemzetközi versenyekbe, ahol szép eredményeket érnek el. Vannak rendhagyó angol órák brit és amerikai meghívottakkal valamint lehetőségük van Máltára utazni nyelviskolai képzésre.
A mostani angol interaktív színdarab hozzájárult szókincsük fejlődéséhez, kommunikációs készségeik gyakorlásához és szövegértési készségeik elmélyítéséhez.
Összegezve az előadást, kijelenthetjük: „Learning English is fun and it is very useful.”
(kl)
Ezt már olvasta?
Nyitott nap a dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskolában
Nagy érdeklőés mellett zajlott a dunaszerdahelyi Közös...