Abban a pillanatban, amikor Trencsénben sárga lapot kapott, tudta, hogy az a szezonbeli ötödik ilyen figyelmeztetése. Ez pedig egymeccses eltiltást jelent. „Rögtön átfutott az agyamon, hogy ki kell hagynom a Zsolna elleni találkozót. Mérges voltam, de ilyen a futball” – mondja Andrija Balić, aki csak a lelátóról követhette figyelemmel a múlt heti rangadót. „Ez sokkal nehezebb, mint a pályán lenni. Én mindig futballozni szeretnék, a tribünről nem tudok a csapat segítségére lenni, így kész szenvedés volt az a 90 perc. Szerencsére, az együttes jó teljesítményt nyújtott, csak sajnos hiányzott a második gól. Több jó lehetőségünk is volt betalálni, de a szerencse ezúttal nem a mi oldalunkon állt. Remélhetőleg szombaton a Nagymihály ellen több gólt is lövünk és otthon tartjuk a három pontot.”
A 23 éves horvát középpályás, aki egy éve télen érkezett hozzánk, második alkalommal lép pályára a zempléni gárda ellen a bajnokságban. Tavaly júniusban az 5:0-s sikerünk alkalmával sérülés miatt hiányzott, az ellenfél otthonában aratott 4:2-es őszi győzelmünkkor viszont végig a pályán volt. Ezen kívül három hete, a tavaszi szezon főpróbáján is összecsaphatott a legközelebbi ellenfelünkkel. „Jó csapat a Nagymihály, több minőségi futballistával is rendelkezik. Ellenünk mindig védekezésre rendezkednek be, így valószínűleg sokat lesz nálunk a labda. Kreatívan, gyorsan és egyszerűen kell futballoznunk, de főleg a helyzeteinket kell értékesítenünk. Bízom benne, hogy otthon tartjuk a három pontot. Ha ehhez góllal járulhatnék hozzá, annak természetesen még jobban örülni fogok. Azzal, hogy a múlt héten nem léphettem pályára, csak megnőtt a futball iránti éhségem. Én és a csapat is felkészültünk, győzni akarunk.”
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
A DAC 1904 - Zsolna mérkőzés előtt: A lehető legerősebb ellenfél
A 10. bajnoki forduló slágermeccsén a harmadik és második...
Október 12-én, szombaton Győr-DAC előkészületi mérkőzés
Az októberi válogatott találkozók miatti szünetben is...