Hétfőn elkezdődött csapatunk öt és fél hetes nyári felkészülése. Ez az időszak a kemény munkáról szól, ezért a játékosok nem igazán kedvelik. „Tavaly nagyon rövid volt a nyári felkészülés, mindössze három hétig tartott. Most több idő áll a rendelkezésünkre. Viszont, ha ezt összehasonlítom az Olaszországban tapasztaltakkal, ott tíz napot töltöttünk Udinében, további tízet Ausztriában, és ennyi volt, egy hét múlva már kezdődött is a bajnokság. Télen egyáltalán nem volt szünetünk. Az időkereten kívül azonban a felkészülések nagyjából azonosak, és idény nyáron sem várok mást. Főleg a meleg miatt lesz nehéz dolgunk. Még el sem kezdődött a nyár, de máris magasra kúszott fel a hőmérő higanyszála. Ezért kedvelem jobban inkább a téli felkészülést. Másrészt ezt minden évben abszolváljuk, nekem személy szerint semmi gondom ezzel” – jelentette ki Andrija Balić, a DAC 23 esztendős középpályása.
Az elkövetkező heteket felkészülési mérkőzések is színesítik. Az elsőn a Bajnokok Ligája tavalyi kiírásának csoportkörös szereplőjével, a Salzburggal találkozunk jövő hét pénteken. „Egy nagyon jó csapat lesz az ellenfél, amely minden évben valamelyik európai kupasorozat csoportkörében szerepel. Meglátjuk, mi lesz, de mindenesetre már nagyon várom a megmérettetést.”
Csapatunk játékosai három hét pihenő után találkoztak ismét. „Kellemes volt a szünet, egész idő alatt a családommal és a barátaimmal voltam. Az első hét során nem volt túl jó az időjárás, később azonban már meleg volt. A Dunaszerdahelyen töltött egy év után azt mondtam magamnak, hogy nem szeretnék sehova sem elmenni nyaralni, mert már hiányzott az otthoni környezet” – mondja Andrija, aki egyébként Dél-Horvátország a turisták által közkedvelt részén lakik. Honfitársai pedig a jelenleg zajló európai kontinensviadalon szerepelnek, amelynek meccsdömpingjét Balić sem hagyhatta ki. „Megnéztem néhány találkozót és meg kell mondjam, hogy félig tele stadionokkal csak feleakkora az élmény is. Az összecsapások színvonala azonban elég jó idáig. Az Anglia elleni vasárnapi mérkőzésünket még otthon kezdtem el nézni, de a második félidőt már az autóban követtem figyelemmel, hiszen vissza kellett térnem Dunaszerdahelyre. Kritikusan meg kell jegyeznem, hogy inkább egy barátságos találkozóra hasonlított. Azonban még a vereség ellenére sem kell szomorkodnunk, mert ha megnyerjük a hátralevő két mérkőzésünket, akkor talán könnyebb ellenfelet kapunk a kieséses szakaszban. A mi csoportunk győztese ugyanis a „magyar” csoportból kap ellenfelet, amelyben több, a tornagyőzelemre is esélyes gárda található” – állítja Andrija, aki bízik az övéiben. „Örülnék neki, ha megnyernénk az Eb-t, de meccsről meccsre kell haladnunk.”
Térjünk vissza azonban a klubkötelezettségekre. A sárga-kékek nemcsak az élvonalbeli küzdelmekre készülnek fel az elkövetkező hetekben, hanem az új Európa Konferencia-ligára és a hazai kupasorozatra is. „Nem akarok még a gárda céljairól beszélni. Most a legfontosabb, hogy minőségi felkészülést abszolváljunk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a tavalyinál is jobb eredményt érjünk el.”
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Yhoan Andzouana: Intenzitás és hatékonyság
„A csallóközi emberek élete a foci, mindig a maximumot...