Back to top

Andrija Balić: Együtt támadni, együtt védekezni

Publikálva: 2021, május 8 - 10:25
„Mi elsősorban saját magunkra összpontosítunk.” A horvát középpályás büszke a Slovan ellen szerzett őszi góljára, de már nem foglalkozik vele túl sokat.
Andrija Balić: Együtt támadni, együtt védekezni

Mit mondasz a bajnoki táblázat állására három fordulóval a szezon vége előtt?
„Még minden nyitott. A Slovannak hétpontos előnye van velünk szemben, nekünk pedig öt a Nagyszombat előtt. Ez egy bonyolult helyzet, senki sem engedhet meg magának pontvesztést. Felkészültek és eltökéltek vagyunk megnyerni a mindhárom hátralevő összecsapást. A szurkolók számára bizonyosan jó, hogy a bajnokság egészen a végéig kiélezett.”

A Slovan vezeti a bajnokságot és bejutott a kupadöntőbe is, ám a sajtóban edzőcserét rebesgetnek. Figyelitek a legközelebbi ellenfelünk háza tájáról érkező információkat?
„Igen, ezt én is hallottam, de nem igazán oldom. Mi elsősorban saját magunkra és a mi munkánkra összpontosítunk. Le akarjuk végre győzni a Slovant, mivel ebben a szezonban csak két pontot szereztünk ellenük, két döntetlen alkalmával.”

Szerinted mik a Slovan erősségei?
„Több tapasztalt futballistával is rendelkeznek, és gyakran csak annyit adnak ki magukból, amennyi a győzelemhez szükséges. Képesek egyetlen góllal megnyerni a meccseket, ami főleg a tapasztalat függvénye. Velünk összehasonlítva a játékosok minőségében nem látok nagy eltérést.”

Kit tartasz a Slovan legveszélyesebb játékosának?
„Rögtön három nevet is mondok. A szélsők, Ratao, Moha és Daniel.”

Hogyan lehetünk sikeresek a vasárnapi rangadón?
„Fontos lesz, hogy az első perctől kezdve összpontosítsunk a teljesítményünkre. Legutóbb rosszul kezdtünk az ellenfél otthonában, az első tíz percben két gólt is kaptunk, ezt pedig már nagyon nehéz behozni. Kompaktabban kell futballozunk, az egész csapatnak együtt kell támadnia és védekeznie is. Ha egységesen futballozunk, van esélyünk a sikerre. Nem szívesen engednénk, hogy vasárnap bajnoki címet ünnepeljen a Slovan.”

A DAC három olyan játékosának vagy az egyike, aki az idei szezonban betalált a Slovan ellen, ráadásul az októberi hónap góljának díját is elnyerted azzal a góllal. Fel szoktad idézni azt a pillanatot?
„Nem igazán. Az már a múlt, azóta pedig sok meccset lejátszottunk. Viszont büszke vagyok a szabadrúgásból szerzett gólomra. Nem lenne ellenemre, ha vasárnap is sikerülne betalálnom.”

A Slovan néhány olyan játékossal is rendelkezik, akik az egykori Jugoszlávia területéről származnak. Kapcsolatban vagy velük?
„Nem, de az egymás elleni találkozók után váltunk néhány szót a pályán.”

Milyen eredménnyel ér véget a vasárnapi rangadó?
„Azt nem tudom, nekünk elsősorban a lehető legjobban fel kell készülnünk és mindent megtenni, amire csak képesek vagyunk. Meglátjuk, végül ez mire lesz elég.”

dac1904.sk / Nagy Krisztián

Ezt már olvasta?

Cookies