A Szakolca elleni mérkőzés arca az a Mateus Brunetti lett, akinek a nevéhez végül a győztes gól fűződött. A nagyszombati összecsapásra téged választottunk a címlapra…
„Igen, Bruni mindannyiunknak örömet okozott, a meccs után meg is kapta a magáét. Vasárnap én is szívesen alávetném magam ennek (nevet). Most rajtam a sor, de természetesen a csapatsiker az elsődleges. Ha sikerülne gólt is szereznem, az csak a hab lenne a tortán. Olyan helyzetben vagyunk, amikor minden pont számít.”
Milyen lesz szerinted a vasárnapi derbi?
„Egy különleges mérkőzés vár ránk, amelyet jó lenne sikerrel venni, hogy feljebb léphessünk a tabellán. Ez mindegyikünk számára további különleges motivációt jelent. Javulnunk kell, az új igazolásoknak időre van szüksége, hogy összeszokjanak velünk. A Szakolca ellen az eredmény volt a legfontosabb, amit hoztunk is. A Spartak ellen viszont már jobb teljesítményt akarunk nyújtani, hasonló eredményességel párosítva, mint a múlt héten.”
Kemény ellenfél lesz a Nagyszombat. Hogyan hozhatjuk el mindhárom pontot a Spartak otthonából?
„Erős csapattal találkozunk, de semmi sem lehetetlen. A saját játékunkat kell nyújtanunk taktikailag. Számomra a koncentráció a legfontosabb, mert az ilyen meccseken minden pillanatban oda kell figyelni. Ha a csapat szervezetten futballozik, akkor lesz esélyünk a sikerre.”
Egykori nagyszombati játékosként különös érzés lesz a Spartak otthonában pályára lépni?
„Igen, mindegyik alkalommal, mivel sokszor futballoztam azon a pályán. El kell ismerni, hogy nekik is nagyon erős szurkolói hátterük van, a drukkerek támogatott az ottlétem során. Igyekszem azonban úgy készülni a találkozóra, mint ahogy a többire is szoktam.”
Többször is pályára léptél már a Nagyszombattal szemben. Melyik volt a legemlékezetesebb összecsapás ellenük?
„Amikor a MOL Arénában Krstović góljával 1:0-ra győztünk. Jól játszottunk, de az utolsó pillanatokban szerzett találat kellett a sikerhez. Csodálatos érzés volt. Jól emlékszem az idegenbeli 1:1-re is, amikor a második félidőre alaposan feljavultunk és megvoltak a lehetőségeink a hátrányból kiharcolt győzelem megszerzésére is.”
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Beszámoló: DAC 1904 - Nagymihály 0:1 (0:0)
A DAC pont nélkül maradt a Nagymihály ellen. Voltak ugyan...
Ideiglenesen Branislav Fodrek veszi át a DAC irányítását
A DAC új, ideiglenes edzői stábját Branislav Fodrek...