Hogyan értékelnéd a Felsőszeli-DAC (0:4) kupamérkőzést?
„Mindig jó dolog a győzelem, mindegy, ki ellen születik meg. A tegnapi is egy tétmérkőzés volt, amely remek hangulatban, sok szurkoló előtt zajlott. Az ellenfél szintén kiélvezte a kilencven percet, akárcsak mi. Igyekeztünk a lehető legtöbb gólt szerezni, de a hazai kapus remek napot fogott ki. Talán a befejezések terén nem voltunk olyan agresszívek, mint amilyenek lenni szoktunk, de összességében elmondható, hogy egy kellemes hangulatú találkozón szép győzelmet arattunk.”
Négy-öt komoly lehetőséged volt, a sors fintoraként pedig pont egy olyan szituáció után voltál eredményes, amelyet nem is igazán nevezhetünk gólhelyzetnek…
„Ez pontosan így van. Nem akarunk kifogásokat keresni, de a hazai kapus tényleg élete meccsét játszotta. Viszont, ha jobban odafigyelünk, hat-hét góllal is többet lőhettünk volna. A hasonló típusú mérkőzéseken a győzelem és a továbbjutás a legfontosabb, továbbá az, hogy felkészülésként szolgáljon a soron következő összecsapásra.”
A bősi mesterhármas után tegnap lehetőséged nyílt arra, hogy már két meccs után a kupasorozat legjobb góllövője légy... Összességében mit gondolsz arról, hogy az eddigi kupamérkőzéseket régióbeli ellenfelekkel szemben vívtuk?
„Természtesen, ez az ellenfélnek és a szurkolóknak is jó. Tegnap is láthattuk, hogy a hazaiak mekkora örömmel fogadtak minket, sok felsőszeli drukker egyben DAC-drukker is. A mérkőzés után is megtapasztalhattuk a kiváló hangulatot, így mindent egybevetve elégedettek lehetünk.”
Térjünk át a bajnoki küzdelmekre, hiszen vasárnap a Nagyszombattal találkozunk. Mit vársz a rangadótól?
„A Spartak ellen minden meccs nehéz, függetlenül a tabellán elfoglalt helyezésüktől. Jó és agresszív csapat a piros-feketék, viszont nekik is nehéz dolguk lesz velünk, mivel jó formába lendültünk és erősek vagyunk. Minden bizonnyal különleges kilencven perc előtt állunk. Egy komoly kihívás vár ránk vasárnap, hogy folytassuk a győzelmi sorozatunkat. Jól ismerjük az ellenfelet, a játékstílusukat, a reakciójukat, gondolkodásmódjukat. Viszont ellenük is ugyanúgy készülünk, mint a többi bajnokira, de fejben erősnek kell lennünk, mert egy kemény mérkőzés következik.”
Egykori nagyszombati játékosként különleges lesz számodra a vasárnapi összecsapás?
„Őszintén szólva, nem igazán. Viszont annak örülök, hogy újra láthatom az egykori csapattársaimat. Számomra minden meccs különleges, amikor odahaza, a MOL Arénában lépünk pályára a saját szurkolóink előtt.”
Mit kell tennünk annak érdekében, hogy a vasárnapi rangadón otthon tartsuk a három pontot?
„Akárcsak mindig, a hét folyamán most is keményen edzünk, mindenki maximálisan összpontosít. A csapaton belül jó hangulat uralkodik, mindegyikünknek az a célja, hogy legyőzzük a Nagyszombatot. Ha mindannyian ugyanolyan hozzáállással lépünk pályára, akkor a siker sem marad el. Természetesen taktikailag, mentálisan és fizikálisan is készen kell állnunk, de a legfontosabb a csapatszellem és a győzni akarás. Ha sikerülne otthon tartani a három pontot, akkor még feljebb lépnénk a tabellán és az is komoly motivációt jelent, hogy abban az esetben leszakítanánk magunkról a Nagyszombatot. Az elsőtől az utolsó percig küzdeni fogunk.”
Teljesen felépültél a vállsérülésedből?
„Elég komoly sérülést szenvedtem, a legutóbbi két mérkőzésen fájdalommal játszottam. Sajnos még nem tudom teljesen használni a kezem, nem épültem fel. Főleg a Slovan elleni találkozó volt nehéz, de mostanra már nagyjából nyolcvan százalékra meggyógyultam. A Nagyszombat ellen természetesen ismét játékra készen állok.”
dac1904.sk