
„Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk egy fiatal és támadó szellemű csapat ellen a válogatott szünet után, amely során sok futballistánk lépett pályára a nemzeti csapatában. Az elsődleges célunk a három pont begyűjtése volt. Boldogok vagyunk, hogy ez sikerült, szerettünk volna jobban játszani, de a következő összecsapáson majd sokkal jobb teljesítményt nyújtunk. Nagyon örülök, hogy sikerült győztes gólt szereznem, bár belesérültem a találatomba és nagy kockázat lett volna így a második félidőre is kimennem. Ez egy fájdalmas döntés volt, de a cserék jó teljesítményt nyújtottak és az egész csapat érdeme a három pont” – nyilatkozta a DAC-Zsolna (1:0) bajnoki mérkőzésről Ammar Ramadan, aki szezonbeli harmadik találatát szerezte vasárnap este. Ezen felül 5 gólpasszt is begyűjtött már.
Szír légiósunk a gólnál kapott egy erős rúgást a jobb bokájára, így a második játékrészben már nem tudta folytatni a játékot. „Nem emlékszem pontosan arra, mi történt a gólnál. Csak annyit éreztem, hogy miután a kapuba találtam, mintha egy kést szúrtak volna a lábamba. Remélem, hogy mihamarabb felépülök. A második félidőt a kispadról követtem végig, támogattam a csapatot, ami nagyon nehéz volt, mert egy kemény mérkőzést vívtunk. Viszont remek együttesünk van, amely minden áldozatot meghozott a győzelemért. Hat ponttal vezetünk a Slovan ellen, így óriási érzelmi többlettel vágunk neki a két csapat hétvégi csatájának, ahol ismét győzni akarunk. Mint minden meccsen.”

Ramadan röviddel a meccs lefújását követően kórházba ment. „A vasárnap esti röntgenvizsgálat szerencsére negatív volt. Fájdalmat még érez, ezért folytatjuk a kezelést, de remélhetőleg pár napon belül teljesen rendben lesz” – mondta Fegyveres Zsolt csapatorvos.

dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Itt követheti élőben a DAC 1904 - Honvéd edzőmérkőzést
Pénteken 14:00-tól a Budapest Honvéd együttesét fogadjuk...
Edzői értékelés a Rózsahegy - DAC 1904 (0:1) mérkőzés után
„Amit a meccs előtt elterveztünk, az sikerült, hiszen...