Back to top

Almási László: Hazahúzott a szívem

Publikálva: 2016, augusztus 11 - 13:51
A tizenhét éves saját nevelésű játékosunk, Almási László három szenicei év után visszatér a DAC-hoz. A tehetséges, első ligás tapasztalatokkal rendelkező futballista tegnap átment az orvosi vizsgálatokon, ma pedig aláírja a három évre szóló szerződését.

A tizenhét esztendős Almási László (szül. 1999. március 30.) klubunk neveltje. 2013-ban Szenicére távozott, ahol egy éve professzionális szerződést kapott. 2016 márciusának elején tizenhat évesen debütált a Fortuna Ligában. A 2015/16-os szezon tavaszi részében összesen hatszor lépett pályára az élvonalban (ebből háromszor a kezdőcsapat tagjaként), és egy gólt szerzett. A hetedik - és eddigi utolsó - első ligás találkozóját az aktuális idény nyitófordulójában játszotta. Az élvonalban összesítve tehát 7/1-es mérleggel rendelkezik, és ezeket a számokat immár sárga-kék mezben növelheti.

A DAC ugyanis megegyezett az FK Szenicével a tehetséges fiatal labdarúgó átigazolásában, így a Dunaszerdahelyen született játékos három év után visszatér nevelőegyesületéhez. A 195 cm magas támadó tegnap sikeresen átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, és ma pedig aláírja a három évre szóló szerződését.

Almási a szlovák 18 éven aluli válogatott tagja, korábban az U16-os és U17-es nemzeti tizenegy színeiben hat gólt szerzett.

„A DAC már régebben érdeklődött irántam, engem pedig mindig is hazahúzott a szívem. Most, hogy a felnőttek közé hívtak, ez volt az utolsó löket, ami meggyőzött, hogy elfogadjam a dunaszerdahelyiek ajánlatát. Mivel a közelben lakom, és a DAC volt az első klubom, a szívem ide húzott. Céljaim egyelőre rövidtávúak. Szeretnék minél előbb bekerülni a kezdőcsapatba, megtartani ott a helyem és rugdalni a gólokat,” nyilatkozta honlapunknak a Csallóközkürti fiatalember.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies