Back to top

Alkotásokba szőtt üzenet – a FAE kiállításmegnyitóján jártunk

Publikálva: 2024, március 15 - 15:22
Csütörtök délután szinte megtelt a Csallóközi Múzeum kiállítóterme; a Felvidéki Alkotók Egyesülete (FAE) 14 amatőr képzőművésze csoportos kiállításának megnyitójára gyűltek össze az érdeklődők.
Alkotásokba szőtt üzenet – a FAE kiállításmegnyitóján jártunk

Farkas Gábor, a FAE elnöke üdvözölte a megjelenteket egyesületük 14 tagja közös kiállítása megnyitóján, egyúttal köszönetet mondott a Csallóközi Múzeum igazgatójának, Nagy Ivánnak, hogy otthont biztosított a tárlatnak. A kiállító alkotóknak is köszönetet mondott, amiért alkotásaikon keresztül lelki világukba engednek betekintést nyerni.

A megnyitó alkalmából egy magyar nyelvű verssel készült a FAE elnöke, ezt olvasta fel a nagyszámú közönségnek. Az Üzenet című műve a kiállításról, az azon alkotásaikkal megmutatkozó kiállítókról szólt, akik nem pusztán alkotásokat, hanem a művek által szeretet is hoztak a látogatóknak.

Nagy Lucia, a FAE-ART művészeti csoport vezetője üdvözölte a kiállításmegnyitón megjelenteket, megköszönve Farkas Gábor bevezető szavait, majd az elhangzott versre utalva kiemelte: „ezen a kiállításon 14 amatőr alkotó lelkivilágából kapunk egy momentumot”.

A kiállítás címéhez, az „Üzenet”-hez kapcsolva hangsúlyozta,

az alkotások előtt elidőzve érezhető az a szeretet és odaadás, mellyel ezek készültek, az, ahogy általuk az alkotók megmutatják belső világukat – „melybe nap mint nap elbújunk picit, vagy éppen a nagyvilágnak tárjuk ki“ - emelte ki Nagy Lucia.

Az egyesületet, illetve az alkotókat bemutatva Lacza Ilona, a Dunaszerdahelyei Csallóközi Könyvtár igazgatónője vette át a szót. Nagy megtiszteltetésnek értékelte, amiért őt kérték fel a kiállítás méltatására, egyben örömét fejezte ki, mivel a Felvidéki Alkotók Egyesülete és a Csallóközi Könyvtár között már korábban nagyon jó, baráti kapcsolat alakult ki, és számos közös rendezvényt tudhatnak maguk mögött.

Méltató beszédében, az egyesületet röviden bemutatva egy olyan alkotói műhelyről beszélt, mely a kultúra bármely területén működő alkotókat: írókat, költőket, énekeseket, szobrászokat, zenészeket, festőket, fényképészeket tömörít.

„Az itt látható képek alkotói, akiket hamarosan név szerint is megismerhetünk, talán nem hivatásos képzőművészek, de ha körülnézünk, azt láthatjuk, hogy az isteni adomány, a tehetség, sok esetben pótolja a tanulmányok hiányát.

Ami bizonyos, az az, hogy ezeket az alkotókat a szívük, az érzéseik vezérlik, és ezzel nemcsak a külvilágnak üzennek, de az alkotás tiszta örömét, a megnyugvást élhetik át” – zárta méltató szavait Lacza Ilona,

majd a kiállító alkotókat röviden bemutatva szólította, akik a közönség tapsa mellé a FAE kis ajándékát, illetve a közös tárlatra emlékeztető emléklapot vehették át Farkas Gábor elnöktől, valamint Gyurkovics Margit alelnöktől.

A nagy érdeklődést kiváltó tárlatnyitót két ifjú hölgy gazdagította, foglalta keretbe, Gajdošík Linda és Silná Klára zenei élménnyel ajándékozták meg a jelenlévőket.

A kiállításmegnyitón készült további felvételeinket képgalériánkban tekinthetik meg.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Élő Aranykert

Élő Aranykert

A Szövetség a Közös Célokért a Csallóközi Múzeummal...

Cookies