Aleš, hogyan telt az utolsó őszi bajnoki mérkőzést követő három hét?
„Az első héten teljes pihenőnk volt, a másodiktól elkezdtük az egyéni futógyakorlatokat, amelyeket heti négyszer kellett elvégeznünk. Az edzők további gyakorlatokkal is készítettek a számunkra az erőnlétünk megtartása érdekében, és hogy ne kelljen annyit futni labda nélkül a klubhoz való visszatérésünket követően. A szabadidőt otthon, Prágában töltöttem családi körben, de beiktattunk egy rövid kirándulást is, így remekül éreztem magam. Mindig jó találkozni a családdal a karácsonyi ünnepek alatt. Kiélveztük, de most már a munkáé a főszerep.”
A pihenőidőszak alatt is gondolkodtál a szezon őszi feléről?
„Igen, ezek a gondolatok folyamatosan velünk voltak. Nem értékelném túlságosan pozitívan az idény első felét, ezért bízom benne, hogy a tavasz folyamán belelendülünk és jobb eredményeket érünk majd el.”
Milyen érzésekkel tértél vissza múlt vasárnap Dunaszerdahelyre?
„Motiváltan, hogy magamon és főleg a csapat sikerességén dolgozzak. Remélhetőleg tavasszal sorozatban gyűjtjük majd be a győzelmeket. Pozitív a hangulat, mindenki kipihenten és energiával telve érkezett. Mindig öröm visszatérni a csapattársak közé.”
Vannak játékosok, akik szükséges rosszként élik meg a felkészülési időszakot, másoknak nincs ezzel gondja. Te melyik csoportba tartozol?
„Immár sok ilyen áll mögöttem, ezért úgy veszem, hogy a felkészülés a professzionális élet velejárója. Meglátjuk, mit hoznak az előttünk álló hetek. Ez lesz az első olyan felkészülési időszakom, amelyet egy spanyol vezetőedző kezei alatt élek át, így nem tudom, mire számítsak. Felkészült vagyok és bízom benne, hogy többet dolgozunk majd labdával. Szeretem a különféle kombinációs gyakorlatokat, ám azzal is tisztában vagyok, hogy az edzőterem és a futások szükségesek az erőnléthez és az erőbeli felkészültséghez.”
Fél éve szerepelsz sárga-kékben. Hogyan értékeled visszamenőleg a DAC-hoz való nyári igazolásod?
„Szeretek dunaszerdahelyi mezben futballozni. A szurkolók mindegyik mérkőzésen kiváló hangulatot teremtenek otthon és idegenben is, ahova szintén nagy számban kísérnek el minket. Természetesen a nagyobb elégedettséghez a jobb eredmények hiányoztak. Tudom, hogy nem kizárólag az eredmények számítanak, de a bajnoki címért vagy a kupagyőzelemért zajló csaták vonzóbbak a nézők számára.”
Nehéz tavasz vár ránk, az elején rögtön kemény küzdelemmel a felsőházi szereplés kivívásáért. A felkészülés során gondol arra egy futballista, hogy az összes elvégzett munka megtérül majd a mérkőzéseken?
„Igen, pontosan ez motivál. Fejben már az első bajnoki összecsapásra készülünk, éppen ez okoz örömet. Ezt várjuk a leginkább. Amikor futok, arra gondolok, hogy a meccsen jobb erőben fogom magam érezni.”
Mivel lennél elégedett a tavaszi idény végét követően?
„Csodálatos lenne elhódítani a kupát, ez nagy kihívást jelent. A bajnokságban szeretnénk a lehető legjobb pozícióban végezni. Nem állunk túl fényesen, de szeretnénk bejutni az európai kupasorozatokba, ami a klub és a játékosok számára is a legnagyobb motivációt jelenti. Ezek azok az összecsapások, amelyeken a játékos felhívhatja magára a figyelmet. Ezenkívül az Európában való szereplés a klub számára is pénzt hoz. A bajnokságon keresztül szeretnénk kijutni az európai kupaporondra és ugyancsak be akarunk jutni a kupadöntőbe, majd megpróbálni meg is nyerni azt.”
Mik a személyes elvárásaid?
„Szeretnék főként egészséges maradni az egész tavasz során, segíteni a csapatot, a lehető legtöbbször betalálni és gólpasszt adni. Mindegyik mérkőzésnek ezekkel a célokkal vágok neki. Nem akarok konkrét számokat mondani, de bízom benne, hogy az együttes és én is sikeresek leszünk.”
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Yhoan Andzouana: Intenzitás és hatékonyság
„A csallóközi emberek élete a foci, mindig a maximumot...