Back to top

Adventi koszorúkészítő verseny

Publikálva: 2015, december 5 - 12:03
Második alkalommal rendeztek a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában adventi koszorúkészítő-versenyt.

Második alkalommal rendeztek a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában adventi koszorúkészítő-versenyt. A rendezvény célja többek közt az volt, hogy ráhangoljon tanárt és diákot egyaránt a közelgő ünnepekre, hogy a következő egy hónapban békés hangulatban, egymásra odafigyelve készülődjenek a karácsonyra. Mielőtt a diákok belekezdtek volna egyéni, kreatív elképzeléseiket megvalósításába, rövid adventi gondolatokat olvastak fel, valamint szóltak a karácsonyi ünnepkör szimbolikájáról is.

Idén a nevezők száma 36-ról 51-re emelkedett, ráadásul néhány páros vagy csoport nem egy esetben két koszorút is készített. A karácsonyi dallamok „ütemére“ készült koszorúk felét klasszikus, azaz arany, ezüst és piros motívumokkal, gyertyákkal díszített kreációk képezték, a versenyzők egy része pedig a természetességre helyezte a hangsúlyt, és akadtak olyanok is, akik különleges alkotásokkal igyekeztek előrukkolni. Ilyen volt a kockacukorral bevont kávészemekkel és fahéjjal díszített vagy a sállal bevont koszorú. Formájukat tekintve négyszögletes és hosszúkás asztali díszek is voltak a remekművek között. A verseny ideje alatt elkészült az iskola óriás adventi koszorúja is, mindemellett a résztvevők egy karácsonyi kopogtató koszorút is alkottak   kartonlapból kivágott tenyérlenyomataikból.

A zsűrinek idén még nehezebb dolga volt. Három fődíj talált gazdára, egy ezüst rénszarvas mintákkal ékesített asztali dísz, továbbá egy tobozokkal, „narancsrózsával“ valamint fadíszekkel dekorált és egy szögletes, termésekkel gazdagított koszorú készítői lettek a verseny győztesei.

A zsűri különdíját az iskola lovasokból és leendő farmerekből álló  „mesternégyese“ kapta, még pedig a különlegeset, azaz a szarvasagancsot és a tradicionális, azaz a lila és rózsaszín gyertyákkal ötvöző egyedi remekművükért.

A szebbnél szebb koszorúk egy részét a diákok jótékonysági karácsonyi vásáron fogják árusítani , néhány az alkotók otthonát díszíti majd, a többség viszont az iskola falai belül marad, hiszen a négy gyertya fénye a tanári szobát,a titkárságot, az igazgatói irodát és az osztálytermeket ragyogja be az adventi várakozás idején.

-kl-

Ezt már olvasta?

Cookies