A Dunaszerdahelyi Városháza ablakainak a cseréjére, illetve az épület hőszigetelésére és energetikai szükségleteinek csökkentésére ezelőtt ötször pályáztunk sikertelenül. Legelőszőr 2015-ben 209 966 eurós összegre, majd 2018-ban, illetve 2019-ben kétszer is, a tavaszi és az őszi időszakban is igyekeztünk pénzt szerezni rá, majd ezt követően a 2021-es pályázatunk sem ment át. Végül a 2022-ben beadott pályázatunk volt, hatodszorra sikeres – amely már 462 ezer euróról szólt.
Látható ebből az is, hogy az évek alatt megduplázódtak a költségek is. Ebből a 462 ezer euróból az állami környezetvédelmi alap 400 ezer eurót ítélt meg, és 20 ezer eurót az önkormányzat mint 5%-os önrészt a maga forrásából finanszíroz. Most is ablakcserére, hőszigetelésre pályáztunk, ami a mai energetikai időszakban, akár a villany, a fűtés árát nézzük, jó döntésnek bizonyult.
Most azt hallom, hogy vannak a városban, akik hangot adtak annak, miért a városházára fordítjuk azt a pénzt, mert van más szükségszerű dolog is, amit meg kellene csinálni. Biztos, hogy ez így is van. Azonban maga a felvetés azért is érdekes és érthetetlen, hiszen a megpályázott pénzt egyszerűen nem lehet másra elkölteni – amikor mi pályázunk, célirányosan tesszük, és azt kell figyelembe vennünk, hogy az adott minisztérium mire is ír ki pályázatokat.
Természetesen mi is látjuk, mire lenne még szükség a városban, azonban ha épp arra nem tudunk pályázni, nincs olyan kiírás, akkor azt vagy saját költségvetésből vagy beruházási hitelből tudjuk csak megvalósítani.
Amellett, hogy a városháza energetikailag korszerűsödni fog, további két pályázatban is sikeresek voltunk: az egyik a Czibók utcai kerékpárút kiépítése, amely idén valósul meg, illetve további két kerékpártároló is készül. Ennek egyike a vasútállomással szembeni parkban egy következő kiépítése, hatalmas ott ugyanis az igény a kerékpárok parkolására, illetve a Thermálfürdő parkolójában alakítunk ki egy új kerékpártárolót.
Ugyancsak az épület energetikai hatásfokának a korszerűsítését szolgálja majd a Halpiac téri óvoda felújítása, ahol tető-, homlokzat- és ablakcseréje is lesz, mellette pedig egy plusz óvodai osztályt is kiépítünk. A közbeszerzés és az ellenőrzése is megtörtént, így reményeink szerint a kivitelező júniusban be fog tudni lépni, hogy szeptember 1-jén már a megújult óvoda tudja fogadni az óvodásokat.
Készítjük elő a projektet a Smetana ligeti Alapiskola egyik épületegységének a felújítására is. Itt több szakaszban szükséges megvalósítani a felújítást, mert olyan sok pénz nem áll a rendelkezésünkre, hogy a teljes épületnek egyszerre nekifoghassunk.
Ezen kívül egy határon átnyúló program keretében az Arrabona EGTC-vel közösen, amelynek alapító tagja Győr és Dunaszerdahely is, egy műemlék jellegű épület felújítására pályázhattunk – ez nálunk a Vermes-villa lesz.
Hozzá kell tennem azt is, hogy önkormányzati utakra, járdák felújítására európai uniós vagy határon átnyúló programok sajnos nem léteznek, így ezeket az önkormányzatoknak saját költségvetésükből kell fedezniük. Mi eddig ezeket fejlesztési hitelekből oldottuk meg, ugyanis nagyon kedvező hitelek álltak az önkormányzatok rendelkezésre, s mi ezt igyekeztünk maximálisan kihasználni, ezért is sikerült több utcát felújítanunk. Most azonban, hogy drágultak a hitelek is, már megfontolandó, hogy célszerű-e azokat felvenni, holott bizony szükségszerűek lennének a további út- és járdajavítások. Arra is figyelemmel kell lennünk, mennyi a város eladósodottsága. Ez most Dunaszerdahelynek 39% körüli, s csak akkor tudunk következő beruházási hitelt felvenni az önkormányzati járdák, utak felújítására, ha már a régi hitelből törlesztettünk, és 30% alá csökken a város eladósodottsága.
Például a legutóbbi testületi ülésre a Kertész utcai lakosok egy petíciót adtak be az út felújítását kérve, sajnos azonban forráshiány miatt egyelőre ezt nem tudjuk megvalósítani, noha valóban szükségszerű lenne.
(Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2023. áprilisi számában, A polgármester válaszol c. rovatban)
Ezt már olvasta?
Hátrányból előny – Idén is Felvidéki Vállalkozói Expo!
A felvidéki magyar vállalkozók bemutatkozási...