Van azonban pár dolog, amit hó nélkül is meg lehet tanulni, kevesebbért, mint amennyibe egy lökhárító újrafényezése kerül, és olyan körülmények között, ahol nem csúszol be az árokba. A nyári gumi/téli gumi kérdést ne is forszírozzuk, álljon csak itt egy illusztráció arról, hogy az egyes abroncsokkal (nyári, téli, 4 évszakos fentról lefelé) mekkorák a fékutak:
A legrémisztőbb szám az, hogy az aszfalton százról 37 méteren megálló nyári gumival havon 71 méter kell. Csakhogy 50 km/óráról.
1: „A kemény srácok nem fűtenek...”
Persze a többség nem keménykedésből nem fűt, csak csodálkozik, hogy mitől jégvirágos belülről az ablak, vagy csak épphogy kilát a párás első szélvédő alján, ahová még a menetszél betol egy kis friss levegőt. Az igazán profik eleve belső keringetést használnak, és szivaccsal törölgetik két percenként az üvegeket belülről, és nem értik, miért nincs szerencséjük.
A finn katonák a Tempo G1200 típusú, német katonai gépkocsival. Esetükben még védhető a mozgást gátló, vaskos téli ruházat, de a mai kocsikban van rendes fűtés, használjuk bátran és vetkőzzünkA finn katonák a Tempo G1200 típusú, német katonai gépkocsival. Esetükben még védhető a mozgást gátló, vaskos téli ruházat, de a mai kocsikban van rendes fűtés, használjuk bátran és vetkőzzünk
Igazság szerint a pár száz méteresnél hosszabb utakat nem dunyhakabátban, fűtetlen kocsiban kéne abszolválni, mert:
– a biztonsági öv nem véd rendesen, ha ütközöl
– márpedig ütközöl, mert nem tudsz normálisan mozogni és nem látsz ki.
A jó stratégia tehát az, hogy a ventilátort SOHA nem kapcsolod ki, és lehetőleg nem csak a szélvédőre fúvatod a MELEG levegőt, hanem hátrafelé az utastérbe is, mert az oldalablakok ettől lesznek átláthatóak. A párásodás ellen a klímázás is segíthet – igen, fűtés mellett is. Nem fogja leenni a hajadat, csak szárítja a levegőt. A fűtés elleni érvekről: nem növeli a fogyasztást hiszen veszteséghőt hasznosít (a villanyautósok most egy kicsit ne figyeljenek ide), és nem kell sajnálni a motort, hogy hű, még nem teljesen üzemmeleg, jaj mi lesz. Nem kopik el, vagy ha igen, akkor sem ettől.
A kormány mögé pedig úgy kell beülni, hogy tudj mozogni, a fékpedált enyhén hajlított térddel is padlóig tudd nyomni, a csuklód pedig elérjen a kormány felső pontjáig. Hát igen, ez nem egy fetrengős testhelyzet, de cserébe tudsz fékezni és kormányozni, akkor is, ha hirtelen kell.
2: „Majd az elektronika”
A vezetéstechnikai tréningek kedvenc mozzanata, amikor a tanulók szembesülnek azzal, hogy bekapcsol a blokkolásgátló. Aki ilyet még nem élt át, simán leugrik a fékről, mert kerreg-kattog, főleg a régebbi ABS-ek. Már csak azért megéri elvégezni egy tréninget, hogy ezt ne élesben éld át először, hanem üzemszerűnek tekintsd, és ne szaladjon tele a nadrágod.
Télen végképp valószínű, hogy még egy közepes lassulás mellett is bekapcsol a blokkolásgátló, hiszen az út csúszik. A blokkolásgátló alapvetően nem rövidíti meg a fékutat, de segít elérni az adott tapadás mellett lehetséges minimumot, úgy, hogy közben még kormányozható is marad az autó – egy bizonyos határig. Ugyanez igaz az ESP-re, vagyis az elektronikus stabilizáló rendszerre: amíg van némi oldalirányú tapadás, az autó irányítható marad. Csak hát ez közel sem ugyanazt jelenti, mint nyáron, a száraz aszfalton, és amint a kerekek megcsúsznak oldalirányban, onnantól már a klasszikus newton-i fizika kezében vagyunk, de aki jobban szereti Aranyt, annak meg a „repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg” idézetet tudnám tovább koptatni.
„Az a gyalogos úgy sem mer lelépni”
De le mer. A gyalogos hülye. Amikor gyalogos vagy, akkor te is hülye vagy néha, csak nem veszed észre. Az ilyen szituációk javát persze túléled. Arra már tényleg csak a legprofibb gyalogosok képesek, hogy felfogják: a nyárhoz képest sokszoros úton áll meg egy autó, és sokkal rosszabb úgy megdögleni, hogy közben igazad van, mint lemondani egy olyan elsőbbségről a zebrán, amit a közelítő autó akkor sem tudná megadni, ha akarná. Mert a fizika beleköp a levesbe.
Igaz, az autós is máshogy tiszteli a dolgokat, ha kipróbálhatja a célra fékezést, amit a Hungaroring Tanpályához hasonló helyszíneken vízfüggönnyel szimulálnak. A fellocsolt műanyag úgy csúszik, mint a nyavalya, de a sérülés esélye kicsi, ha mégsem sikerülne megállni előtte. Ugyanez igaz a kikerülés gyakorlására is.
„Fronthajtásos a kocsim, rettegjen a BMW-s/Mercis”
Ezt nagyon megtanították az autós suliban, hogy a hátsókerék-hajtás rossz, a fronthajtás meg jó. Ilyesmit hülyeség mondani, maximum annyi igaz ebből, hogy az átlagos vezető könnyebben boldogul fronthajtásos autóval, aminek egyszerű a magyarázata: ha túltolja a dolgokat, és megcsúszik a kocsi, rögtön megijed, elveszi a gázt, ami az elsőkerekes autónál többnyire meg is oldja a gondokat, de legalábbis nem súlyosbítja. A hátsókerekes esetében viszont a (drasztikus) gázelvétel csak tetézi a bajt. Értsd: az autó tutira keresztbe fordul, és ahogy a Police.hu a baleseti hírfolyamban fogalmaz, a vezető elveszíti a jármű feletti irányítást.
A fronthatást azonban nem kell túlértékelni, egy hátsókerekes sem mindig túlkormányzott, és a fronthajtásos autó is megpördülhet, ha hülye vagy. Mivel ezek a jelenségek csúszós úton egészen szánalmas tempónál is előfordulhatnak, az ilyesmit is érdemes készség szinten megtanulni a saját kocsinkkal. És igen, ha épp nem áll a rendelkezésünkre egy behavazott, falu széli libalegelő, akkor még mindig ott vannak a vezetéstechnikai tréningek fellocsolt műanyag pályái, amelyek tökéletesen modellezik a tapadási viszonyokat.
„Összkerékhajtásom van, az már csak megvéd”
Az összkerékhajtás nagyon hasznos, hiszen sokkal stabilabban viszi vele az útra a vonóerőt az autó, nehezebb túlpörgetni a hajtott kerekeket, ráadásul a mai modern elektronikákkal végképp verhetetlen azon a pár havas napon. Egy dolgot viszont nem árt tudni: az összkerékhajtás semmiféle pozitív hatással nincs a fékezésre, bármilyen autón négy fék van manapság, szóval jobban gyorsul a kocsi, de ugyanúgy lassul.
Egy másik gond is szokott lenni, különösen a régebbi, nagy SUV-okkal: ezekre is annyiba kerül egy garnitúra téli gumi, mint egy újra. Vagyis eszement sokba. Pláne ha márkásat akar az ember a 19-es, 20-as kerekekből.
Forrás: totalcar.hu
Ezt már olvasta?
![Az élet Afrikában, ahogy azt Lépes Lóránt atya látta](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/2/fo-rov_7553-enhanced-nr-2017.jpg?itok=8pgV6b95)
Az élet Afrikában, ahogy azt Lépes Lóránt atya látta
Pénteken kora este a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár...
![Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapjának a 80. évfordulója](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/27/whatsapp-kep_2025-01-27_15.30.12_419d9f22.jpg?itok=pTNjY9RK)
Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapjának a 80. évfordulója
Ma, január 27-én, a Holokauszt nemzetközi emléknapján...