Back to top

A 2018/19-as ezüstszezon: táblázatok

Publikálva: 2019, június 4 - 15:49
A klubtörténet legjobb helyezését érte el a DAC, három bronzérem után idén a második helyet szerezte meg a csapat. Nézzük, milyen volt a 2018/19-es ezüstszezon a számok tükrében - az első részben a bajnoki és történelmi tabellák!
A 2018/19-as ezüstszezon: táblázatok

A szombati, Trencsén-Poprád play-out mérkőzéssel végleg befejeződött a Fortuna Liga 2018/19-es idénye.

Az előző, 2017/18-as idénytől – tíz év után – az élvonal új lebonyolítási formát kapott. A tizenkét résztvevő először a 22 fordulóból álló alapszakaszt abszolválta, amely során mindenki mindenkivel egyszer mérkőzött otthon és idegenben is. Ezt követően a bajnokság két, hatcsapatos részre oszlott: a felsőházban a bajnoki cím, míg az alsóházban a kiesés elkerülése volt a tét. Ismét mindenki találkozott mindenkivel otthon és idegenben is, ami további tíz összecsapást jelent. Összesen tehát mindegyik gárda 32 találkozót abszolvált. Az alapszakaszban megszerzett pontokat az együttesek a hatos csoportokba is magukkal vitték.

A DAC ősszel is, tavasszal is a második helyen zárt; mindkettő klubrekordnak számít. Öt év után hódította el bajnoki címet a Slovan, az Európa-ligában a DAC mellett a harmadik helyezett Rózsahegy,valamint a Szlovák kupa (Slovnaft Cup) győztese, a Nagyszombat indulhat. A Zólyombrézó öt év után elbúcsúzott az élvonaltól, míg a Trencsén Poprád elleni selejtezőn őrizte meg élvonalbeli tagságát.

A szezont a grúz Dinamo Tbiliszi elleni Európa-liga mérkőzésekkel kezdtük, még Marco Rossiirányítása alatt. A győztes tbiliszi visszavágó után az olasz tréner a magyar válogatotthoz távozott, és helyét a német Peter Hyballa vette át. A 24. bajnoki idényünknek tehát a 24. edzővel vágtunk neki.

Hyballa vezetésével másodikként zártuk a szezont, ami a legjobb élvonalbeli helyezésünk. Ezt megelőzően csak háromszor volt dobogós a DAC: az 1987/88-as (Pecze Károly vezetésével), az 1993/94-es (Ladislav Škorpil) és 2017/18-as idényben (Marco Rossi) is a harmadik helyen végeztünk.

A 2018/19-es idényben számos klubrekordot döntött meg a csapat, többek között:

- minden idők legjobb helyezése az élvonalbeli klubtörténelem során (2.)

- minden idők legmagasabb pontszáma (63)

- minden idők legjobb pontaránya (65,63%)

- a 19-6-7-es, minden idők legjobb élvonalbeli mérlege

- a legtöbb győzelem egy idényben (19)

- a legtöbb rúgott gól egy idényben (63)

- a legtöbb idegenbeli győzelem egy idényben (9)

- a legtöbb idegenben rúgott gól egy idényben (30)

- a legjobb gólkülönbség (+26)

- a legkevesebb vereség egy idényben (7, az 1990/91-es és 2017/18-as klubrekord beállításával)

- a legmagasabb hazai átlag nézőszám (8445)

- a legmagasabb nézőszám hazai bajnokin (12 135, DAC-Slovan, 2019. február 16.)

- a legmagasabb idegenbeli győzelem (Sereď-DAC 0:5, 2019. április 13.)

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies