EURÓPA LIGA
A DAC 2017/18-as harmadik helye egyben az európai kupaporondra való visszatérést is jelentette – hosszú 25 év után. Mint nem kiemelt csapat az 1. selejtezőkörben a legsikeresebb és legismertebb grúz együttest, a Dinamo Tbiliszit kaptuk ellenfelünknek. A hazai 1:1-es döntetlen után az idegenbeli visszavágó döntött a továbbjutás sorsáról – az utolsó percekben Bayo két fejesgóljával 2:1-re megfordítottuk az mérkőzést.
A 2. selejtezőkörben egy újabb Dinamo várt ránk – ezúttal a fehérorosz fővárosból a Minszk csapata. A hazai 1:3-as vereség után komoly kihívást jelentett számunkra a visszavágó. Ellenfelünk a második mérkőzésen is fölénk tudott kerekedni, s 4:1-es győzelmével állította meg menetelésünket.
Az Európa Ligában tavaly nyáron 18 játékosunk léphetett pályára. Egy percet sem hiányzott a csapatból Macej és Huk, a legtöbb gólt pedig Bayo (3) lőtte.
A DAC szereplése Az Európa Liga 2018/19-es idényében:
1. selejtező kör:
DAC-Dinamo Tbilisi 1:1 (1:1)
Gólszerzők: 31. Bayo - 16. Zivzivadze, 8759 néző
Dinamo Tbilisi-DAC 1:2 (1:0)
Gólszerzők: 41. Zivzivadze - 86. Bayo, 90.+ Bayo, 6000 néző
2. selejtező kör
DAC-Dinamo Minsk 1:3 (1:1)
Gólszerzők: 45. Pačinda (11m) - 24. Begunov, 77. Makas, 90.+ Nikolić, 9227 néző
Dinamo Minsk-DAC 4:1 (1:0)
Gólszerzők: 19. Nikolić, 47. Khvaschinski, 50. Ivanov, 58. Nikolić - 74. K. Vida, 9450 néző
A DAC játékosai az Európa Liga 2018/19-es idényében - a név után a mérkőzések száma, a lejátszott percek és az elért gólok:
Macej |
4 |
360 |
|
Huk |
4 |
360 |
|
Koštrna |
4 |
347 |
|
Šatka |
4 |
343 |
|
Ljubičić |
4 |
341 |
|
K. Vida |
4 |
321 |
1 |
Herc |
4 |
311 |
|
Bayo |
4 |
309 |
3 |
Kalmár |
4 |
242 |
|
Pačinda |
3 |
258 |
1 |
Davis |
3 |
195 |
|
M. Vida |
3 |
126 |
|
Tretiakov |
3 |
39 |
|
Záhumenský |
2 |
180 |
|
Šimčák |
2 |
83 |
|
Divković |
2 |
63 |
|
Kone |
1 |
17 |
|
Špiriak |
1 |
13 |
SLOVNAFT CUP
A 2014/15-ös szezontól a Szlovák Kupában (Slovnaft Cup) olyan modell érvényesül, melynek köszönhetően az alacsonyabb bajnokságokban szereplő csapatoknak is lehetőségük nyílik élvonalbeli csapatokkal találkozni. A DAC ebben a szezonban négy kupamérkőzést játszott, ebből hármat harmadik ligás ellenféllel szemben.
Az előző négy évvel ellentétben ezúttal már ősszel búcsúznunk kellett. 2015 áprilisában az elődöntőben tizenegyespárbajt követően a Szenice győzött le minket, a következő három szezonban pedig a negyeddöntőben búcsúztunk – előbb Zsolnán, majd hazai pályán a Popráddal, tavaly tavasszal pedig Nagyszombatban. A nemrég befejeződött szezonunkban ismét a Szenice állított meg minket – ezúttal a nyolcaddöntőben.
Hyballa vezetőedzőnk a négy Slovnaft Cup-mérkőzésen összesen 24 játékosnak adott lehetőséget. A legtöbb játékpercet Vida M., Divković és Davis töltötték a pályán, míg a legjobb góllövőnk az öt találatot jegyző Bayo lett.
A DAC szereplése a Slovnaft Cup 2018/19-es idényében:
2. forduló: MŠK Púchov (III. liga) - DAC 1:3 (0:2)
Gólszerzők: 60. Kvaššay, 88. Pilný - 8. Davis (11m), 67. Šatka, 69. Almási, 79. Ljubičić, 83. Šatka, 1250 néző
3. forduló: TJ Kovo Beluša (III. liga) - DAC 1:4 (1:1)
Gólszerzők: 10. Kone (öngól) - 15. Bayo, 49. Bayo, 63. Pačinda, 67. Bayo, 820 néző
4. forduló: MFK Vranov nad Topľou (III. liga) - DAC 2:5 (2:2)
Gólszerzők: 9. Digoň, 29. Bednár (vlastný) - 4. Tretiakov, 14. Kalmár (11m), 52. Bayo, 90. Bayo, 90.+ Kalmár, 1840 néző
Nyolcaddöntő: FK Senica (I. liga) - DAC 5:1 (1:1)
Gólszerzők: 27. Castañeda, 55. Deretti, 56. Azankpo, 66. Kay, 81. Castañeda - 4. Tretiakov, 584 néző
A DAC játékosai a Slovnaft Cup 2018/19-es idényében - a név után a mérkőzések száma, a lejátszott percek és az elért gólok:
Vida M. |
4 |
350 |
|
Divković |
4 |
319 |
|
Davis |
4 |
266 |
1 |
Šatka |
4 |
226 |
2 |
Vida K. |
4 |
154 |
|
Jedlička |
3 |
270 |
|
Herc |
3 |
270 |
|
Bayo |
3 |
247 |
5 |
Záhumenský |
3 |
205 |
|
Kone |
3 |
203 |
|
Huk |
2 |
180 |
|
Kalmár |
2 |
173 |
2 |
Tretiakov |
2 |
167 |
2 |
Špiriak |
2 |
111 |
|
Bilenkyi |
2 |
110 |
|
Šimčák |
2 |
97 |
|
Bednár |
2 |
90 |
|
Slančík |
1 |
90 |
|
Ljubičić |
1 |
90 |
1 |
Pačinda |
1 |
90 |
1 |
Almási |
1 |
90 |
1 |
Aluku |
1 |
90 |
|
Baumgartner |
1 |
62 |
|
Bajić |
1 |
10 |
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
A 2024-es őszi idény számokban: táblázatok
A kerek 30. élvonalbeli őszét a negyedik helyen zárta a...