Back to top

A 2018-as őszi idény számokban: nézők

Publikálva: 2018, december 19 - 20:12
Csak az 1986/87-es idényben járt városunkban több néző focira! A DAC 2018-as őszi statisztikai áttekintésének hatodik, zárórészét a szurkolóknak szenteljük.

Ami jellemző volt az előző idényekre, az most is beigazolódott. Ismét a DAC mérkőzései mentették meg a bajnokság nézői átlagát. Íme, győződjön meg róla!

A 2018-as őszi idény 108 bajnokiján hivatalosan összesen 228 304 néző volt jelen, ami meccsenként 2114 látogatót jelent (egy éve ez 2263, míg 2016-ban 2018 volt). Összehasonlításként: Csehországban ősszel a mérkőzésenkénti átlag 5478, Magyarországon 3098 volt.

A hazai mérkőzéseket tekintve idén is óriási előnnyel a legmagasabb nézőszámmal rendelkeztünk, és a MOL Aréna látogatottsága nélkül a bajnokság őszi átlaga csak 1623 lenne. Idegenben a negyedik legnagyobb érdeklődés kísérte a DAC meccseit. Szurkolóink idén is bebizonyították, hogy valóban ők a DAC tizenkettedik játékosa!

Amikor ősszel odahaza játszott a DAC, mindig a mi stadionunkban született az adott forduló nézőcsúcsa. Egyúttal azt is kijelenthetjük, hogy az ideinél több szurkoló csak a 1986/87-es szezonban járt a dunaszerdahelyi stadionra!

HAZAI MÉRLEG

A kilenc otthoni ligamérkőzésünk 67 650 nézőt vonzott, ami 7517-es átlagot jelent (tavaly ősszel 6627). Ez az élvonalbeli történelmünk második legjobb átlaga, a szlovák bajnokságban (1993/94-től) pedig a legmagasabb.

A hazai nézőcsúcs a 9. fordulóban rendezett DAC-Nagyszombat rangadón született, az akkori 9358 néző egyúttal a teljes bajnoki ősz legnagyobb nézőszáma. A legkevesebben a 2. fordulóban játszott DAC-Nagymihály bajnokira érkeztek a MOL Arénába (6118).

Az előző öt szezonból négyszer is a DAC hazai találkozói hozták a legmagasabb átlagnézőszámot (2013/14, 2014/15, 2016/17 és 2017/18), és eddig az aktuális évadban is minden adott ehhez.

IDEGENBELI MÉRLEG

Idegenben is kilenc bajnokit abszolváltunk, amelyekre összesen 19 996 néző volt kíváncsi. Ez 2222-es átlagot jelent (egy éve 2658). A mi szurkolóink ennek nagyjából az egy hatodát alkották, hiszen a hivatalos össznézőszám a vendégszektorokban 3324 volt.

A legtöbben a 3. fordulóban rendezett Nyitra-DAC rangadót látták (6068), amikor az ellenfél a felújított stadionját avatta. A legkisebb nézőszám előtt a 10. fordulóban Szenicén léptünk pályára (895).

ÖSSZESÍTETT MÉRLEG

A hazai és idegenbeli mérkőzéseket egybevetve magasan a legattraktívabb csapat voltunk - 87 646 nézővel a 18 forduló alatt. Ez 4869-es átlag.

A Fortuna liga őszi nézőcsúcsát a már említett DAC-Nagyszombat összecsapás hozta (9385).

A félszezon negatív rekordja a 8. fordulóban rendezett Szered-Nagymihály bajnokin bejelentett 308 néző volt. Ezt a meccset a szerediek átmeneti otthonában, Nyitrán rendezték. Összesen 34 őszi bajnokin volt ezer alatti a nézőszám (egy éve 31) és három klubnál is ezer alatt maradt az őszi átlag.

A Fortuna liga csapatainak összesített látogatottsága a 2018/19-es idény őszi részében:

DAC 1904

87 646

67 650

19 996

4 869

Trnava

63 830

40 647

23 183

3 546

Žilina

40 331

19 308

21 023

2 241

Nitra

38 742

19 419

19 323

2 152

Slovan

36 348

14 703

21 645

2 019

Ružomberok

33 354

14 127

19 227

1 853

Zl. Moravce

30 104

12 078

18 026

1 672

Michalovce

29 705

12 123

17 582

1 650

Podbrezová

28 670

9 972

18 698

1 593

Trenčín

23 993

6 212

17 781

1 333

Sereď

23 849

5 630

18 219

1 325

Senica

20 026

6 430

13 596

1 113

 

Jelmagyarázat: a csapat után az összesített, a hazai és az idegenbeli nézőszám szerepel, valamint a mérkőzésenkénti átlag

A Fortuna liga csapatainak hazai látogatottsága a 2018/19-es idény őszi részében:

DAC 1904 (9)

67650

7517

Trnava (10)

40647

4065

Nitra (8)

19419

2427

Žilina (9)

19308

2145

Ružomberok (9)

14127

1570

Michalovce (8)

12123

1515

Slovan (10)

14703

1470

Zl. Moravce (9)

12078

1342

Podbrezová (9)

9972

1108

Senica (9)

6430

714

Trenčín (9)

6212

690

Sereď (9)

5630

626

Jelmagyarázat: a csapat után zárójelben a hazai mérkőzések száma, összesített nézőszám, mérkőzésenkénti átlag

TOP 10 - a 2018/19-es idény őszi részének leglátogatottabb mérkőzései:

9358 DAC-Trnava 3:2 (9. forduló)

8474 DAC-Nitra 1:0 (14. forduló)

7777 DAC-Trenčín 0:0 (16. forduló)

7515 DAC-Podbrezová 3:2 (12. forduló)

7463 DAC-Žilina 0:0 (6. forduló)

7089 DAC-Zlaté Moravce 3:1 (11. forduló)

7043 DAC-Ružomberok 2:2 (4. forduló)

6813 DAC-Sereď 5:0 (7. forduló)

6346 Trnava-Slovan 1:2 (10. forduló)

6118 DAC-Michalovce 4:1 (2. forduló)

A 2018/19-es idény őszi részének legalacsonyabb nézőszámai:

308 Sereď-Michalovce (8. forduló)

317 Trenčín-Michalovce (11. forduló)

367 Trenčín-Slovan (17. forduló)

375 Senica-Ružomberok (18. forduló)

384 Sereď-Žilina (16. forduló)

A DAC őszi hazai találkozóinak nézőszámai:

2. forduló

DAC-Michalovce 4:1 (3:0)

6118

4. forduló

DAC-Ružomberok 2:2 (1:1)

7043

6. forduló

DAC-Žilina 0:0

7463

7. forduló

DAC-Sereď 5:0 (3:0)

6813

9. forduló

DAC-Trnava 3:2 (1:1)

9358

11. forduló

DAC-Zlaté Moravce 3:1 (2:1)

7089

12. forduló

DAC-Podbrezová 3:2 (1:2)

7515

14. forduló

DAC-Nitra 1:0 (1:0)

8474

16. forduló

DAC-Trenčín 0:0

7777

A DAC őszi idegenbeli találkozóinak nézőszámai:

1. forduló

Podbrezová-DAC 1:2 (0:1)

1750

3. forduló

Nitra-DAC 2:3 (1:0)

6068

5. forduló

Trenčín-DAC 3:3 (0:1)

964

8. forduló

Slovan-DAC 3:2 (2:0)

3919

10. forduló

Senica-DAC 1:2 (0:0)

895

13. forduló

Michalovce-DAC 2:1 (0:0)

1736

15. forduló

Ružomberok-DAC 0:1 (0:0)

1749

17. forduló

Žilina-DAC 2:2 (1:1)

1903

18. forduló

Sereď-DAC 0:1 (0:0)

1012

Top 5 hazai nézőszám az élvonalban:

10 576 DAC-Nitra 1:0 (1986/87, 11. forduló)

10 254 DAC-Sparta 0:0 (1986/87, 5. forduló)

10 226 DAC-Slovan 2:1 (2017/18, 15. forduló)

9844 DAC-Inter 3:0 (1985/86, 26. forduló)

9610 DAC-Vítkovice 1:0 (1986/87, 22. forduló)

Top 5 átlag nézőszám a DAC élvonalbeli szereplése során:

8265 - 1986/87-as idény

7517 - 2018/19-es idény (ősz)

7447 - 1987/88-as idény

7297 - 1985/86-as idény

6918 - 2017/18-as idény

6180 - 1988/89-as idény

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies