Back to top

2018 a fejlesztések éve lesz

Publikálva: 2017, december 15 - 07:48
Ahogy arról már beszámoltunk, elfogadásra került városunk jövő évi költségvetése. A részletekről Hájos Zoltán polgármestert kérdeztük.

„November 28-án döntött a képviselő-testület Dunaszerdahely Város 2018-as évi költségvetéséről, de az elkészítésének folyamata az igények alapján a városi hivatal segítéségével már idén nyáron elkezdődött, majd ősszel, az összegzést követően a képviselők is megismerkedhettek vele, s a pénzügyi bizottsági megvitatás után került az egyes szakbizottságok elé. Az észrevételeket beledolgoztuk, majd a pénzügyi bizottság újra megtárgyalta, és novemberben a tanács elé került, amely idén is javasolt módostásokat, noha a keretszámok nem változtak. A képviselők pedig ezt a kiegyenlített költségvetést hagyták jóvá az előző hónap végén.

A tervezet 23,5 millió euróval számol a kiadási és bevételi oldalon is, ez 2 millió euróval több, mint a 2017-es évben volt, amit elsősorban a kedvező makrogazdasági eredmények tesznek lehetővé, másrészt pedig az is, hogy egyre több dunaszerdahelyi polgár talált munkahelyet, s a természetes személyek adójának 70 százaléka a helyi
önkormányzathoz jut, a fennmaradó 30 százalék pedig a megyéhez. Ez a költségvetés 6 millió eurót meghaladó összegben számol beruházásokkal, ebből az önkormányzati utak felújításának költsége 2,37 millió euró, ami nem útkarbantartást, hanem azok teljes felújítását jelenti. Így 11 út újulhat meg teljesen, valamint a Duna, a Komenský és Zöldfasor utcákban a járdák is megújulnak. Szintén fontos, hogy több lakónegyedben parkolók is készülnek, ezekre is nagy szükség van. Emellett több olyan EU-s pályázatot nyújtottunk be, amelyek a fejlesztéseket célozzák a jövő évben.

Ezeknek köszönhetően a Thermalpark területén egy fürdőtót alakítunk majd ki, felújítjuk a Komenský utcai óvodát, a Vermes-villa tetőszerkezetét, az Észak II-es lakótelep zöldövezetét revitalizáljuk, és egy roma közösségi központ létrehozása is elkezdődhet az államtól régebben megvásárolt épületben. Emellett a bíróságtól a Pozsonyi úti vasúti átkelőig ilyen forrásból egy kerékpárút is létesülni fog.

A városi televízió teljes digitalizációját ugyancsak a jövő évben szeretnénk megvalósítani, már saját forrásból. Fontos cél továbbá az iskolák és az óvodák fejlesztése, ennek keretén belül az öt városi fenntartású intézmény kültéri sportpályájának modernizációja valósul meg 2018-ban, de számolunk a Kisudvarnoki úton található temető ravatalozójának a felújításával is, illetve folytatódik a Nagyudvarnok és Kürt felé vezető utakat összekötő, tehermentesítő szakasz kiépítése, itt megyei forrásból kerékpárút is épül. Emellett számolunk a közalkalmazottak bérének hat százalékos emelésével és felkészültünk az oktatási alkalmazottak esetleges béremelésére is. A kamerarendszer és informatikai rendszer bővítése is folytatódik.

Hosszabb távon gondolkodunk, ezért amikor a gazdasági lehetőségek engedik, akkor nagyobb és előre mutató beruházást kívánunk megvalósítani. Így lesz ez jövőre is, de fontos megjegyezni, hogy városunkban akkor is voltak fejlesztések, amikor éppen a válság éveit éltük.”

Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2017/20.számában.

Ezt már olvasta?

Cookies