A Gloria Victis rendézvénysorozat és ifjúsági találkozó minden évben lehetőség a diákok számára a találkozásra Kárpát-medencében élő magyar diáktársaikkal, valamint a történelmi emlékezésre és tiszteletadásra.
A Szabó Gyula 21 Szakközépiskola, az Épitészeti Szakközépiskola, az Egészségügyi Szakközépiskola, a Vámbéry Ármin Gimnázium, a Magángimnázium, a Neratovice téri Magán Szakközépiskola, valamint a Novus Ortus Diákszínpad tagjai utaztak Budapestre.
A fiatalok megtekintették a Parlamentnél az 1956-os emlékkiállitást, az őrségváltást, majd ebéd után a Gellért-hegyre sétáltak, a Sziklakápolnához. Délután pedig részt vettek a Műegyetemen a központi ünnepi megemlékezésen, illetve az azt követő fáklyás felvonuláson, amelynek végén a Bem szobornál emlékeztek és idézték fel 1956 üzenetét.
Felejthetetlen napot töltöttek együtt a tanulók, s elmondhatták az események helyszínén: tisztelet a hősöknek, akik életük árán is a szabadságért harcoltak!
Köszönet illeti a Rákóczi Szövetséget és Dunaszerdahely Város Önkormányzatát ezért a napért!
Klőr Levente, a Szabó Gyula 21 Szakközépiskolában működő ifjúsági helyi szervezet vezetője
Ezt már olvasta?
Mystery Skype – egy jópofa játékra hívják a dunaszerdahelyi iskolák osztályait a győriek
Az idei tanévben Győr újra elindítja a „Találd ki, hol...
Sok sikert és boldog születésnapot, Szabó Gyula Alapiskola
Pénteken, december 6-án a Szabó Gyula Alapiskola...