Dunaszerdahelyről összesen 90 középiskolás diák utazott a budapesti rendezvényekre. A mi iskolánk mellett az Építészeti Szakközépiskola, a Vámbéry Ármin Gimnázium és a Magángimnázium diákjai kapcsolódtak be a programokba.
A déli órákban a diákok egy történelmi sétán vettek részt a Dunán. A Táncsics és a Rákóczi hajók fedélzetéről, gyönyörű napsütésben idegenvezető segítségével csodálhatták meg Budapest történelmi emlékhelyeit. A kétórás séta elején a bodrogközi születésű Erdélyi Claudia, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője, köszöntötte a diákokat és kiemelte 1956 lelkiségét, szellemiségét.
Ebéd után a Műszaki Tudományegyetem aulájában kezdődött az ünnepi megemlékezés, majd ezt követte a hagyományos fáklyás felvonulás a Bem térre. A Bem téri koszorúzási ünnepséget Nagy Feró és a Beatrice koncertje tette még ünnepélyesebbé.
A diákok egy élményekkel teli napot tölthettek együtt, melyre mindig is emlékezni fognak. Köszönet mindezért a Rákóczi Szövetségnek és Dunaszerdahely város vezetésének, hogy ezt lehetővé tették.
Klőr Levente
Ezt már olvasta?

Idén is egyértelmű siker a Szülőföldön Magyarul program lebonyolítása Felvidéken
A többi külhoni nemzetrészhez hasonlóan július 26-án,...

Tanévnyitók Dunaszerdahelyen – szeptember 1-jén indul az iskolaév
A nyár utolsó napjaival együtt megérkezett a várva várt,...