„A törvényjavaslat célja a vállalkozói szektor sokoldalú támogatása olyan intézkedések formájában, amelyek segítenek újraindítani a gazdaságot a COVID-19 által előidézett járvány utáni időszakban. A törvényjavaslat adminisztratív jellegű rendelkezéseket tartalmaz, és eltávolítja a kis- és középvállalkozók, valamint az egyéni vállalkozók előtt álló bürokratikus akadályokat” – közölte a Gazdasági Minisztérium.
A törvény rendelkezik például a közigazgatási eljárási díjak összegéről, a vállalkozók több bejelentési kötelezettségét is eltörli, újabb hét nappal bővíti a Szociális Biztosítóval szembeni kötelezettségek teljesítésének időkeretét, stb.
Azoknak a kereskedőknek, akik nem árulnak kimért árut, ezentúl nem lesz kötelező mérleggel rendelkezniük arra az esetre, ha a vásárló ellenőrizni szeretné a vásárolt áru tömegét. Az elfogadott módosítások szerint a vállalkozóknak nem kell elérhetővé tenniük az eKasa elektronikus pénztárgép által előállított pénztári bizonylatokat az árusítóhelyeken.
Ezentúl nem lesz kötelező kiragasztani a jármű szélvédőjére azt az ellenőrző matricát, amely a jármű műszaki és környezetvédelmi vizsgálatát igazolja. A vállalkozóknak továbbá több idejük lesz arra, hogy az adóügyi ellenőrzésről szóló jelentésre reagáljanak.
Az időkeretet a jelenlegi 15 munkanapról a jelentés kézbesítésétől számított 30 munkanapra növelték. A törvény egyes rendelkezései, miután ezeket a parlament is jóváhagyta, különböző időpontokban lépnek érvénybe – némelyek már júliustól kezdődően.
ma7 / tasr
Ezt már olvasta?
Karácsony előtti találkozó a fogyatékkal élő gyermekek családjaival
A dunaszerdahelyi nyugdíjasklubban köszöntötte szerda...