már 18A történelem előtti idők zenei világa
Turtev Erik előadása a Csallóközi Múzeum kiállítócsarnokában a történelem előtti idők zenei világáról szól.
Turtev Erik előadása a Csallóközi Múzeum kiállítócsarnokában a történelem előtti idők zenei világáról szól.
Élettörténet – a beszélgető est vendége Hodossy Gyula József Attila-díjas költő, író, kultúraszervező, Dunaszerdahey város díszpolgára.
Estünk középpontjában az író alig ismert oldalaival ismerkedhetnek meg a nézők: borral kapcsolatos írásai mellett még nagyobb meglepetés lehet humora, ami a mai ember számára is számos tanulsággal szolgálhat, miközben jót derül az élet visszásságain. Közéleti témájú soraiból az iróniával gyógyító író arcát ismerhetjük meg, legyen szó futballról, szépségversenyről vagy egy idős ember házasságáról
Az árvaságból, a mélyszegénységből kitörni vágyó fiatalember küzdelmes élete elevenedik meg az előadásban. Bepillantás a fiatalkori költő első szárnypróbálgatásaiba, középiskolás, és (rövid ideig tartó) egyetemi éveibe. A pódiumműsor az elmúlt tizenöt évben nyolc országban több ezer diákhoz jutott el, erőt adva a minden napok kihívásaihoz. „Az isten itt állt a hátam mögött, és én megkerültem érte a világot.”: egy szeretetre és szeretni vágyó fiatalember története, aki a tanulással, szorgalommal, kitartó munkával, hittel a szívében akarta megváltoztatni az életét. Tiszta szíve és versei tanítások a XXI. század minden korosztályának.