Back to top

Új köntösben a „Gyere velünk a DAC-ra!” projekt

Publikálva: 2017, augusztus 30 - 08:11
Az új iskolaév kezdetével visszatér az alap-és középiskolák diákjainak szánt projektünk, a „Gyere velünk a DAC-ra!”. Új idény, új köntös.

Csillogó gyermekszemek, közel kétszáz fiatal szurkoló boldog mosolya. Így nézett ki a „Gyere velünk a DAC-ra!” nyitóprojekt, amelyet klubunk a 2017-es tavaszi szezon hazai mérkőzéseire szervezett. A projekt az alap- és középiskolák diákjait, tanulóit szólította meg, ők pedig a csapat hazai találkozói által nyújtott élmény mellett még sok csodálatos emlékkel gazdagodtak, mint például a stadionlátogatás vagy a játékosokkal való fényképezkedés egyenesen a futballpályán. „Egy egész életre szóló élmény volt,” - így hangzott a legtöbb visszajelzés, amelyekkel a fiatal látogatók valósággal elárasztottak minket.

A projekt folytatódik a 2017/18-as szezonban is, méghozzá a második szeptemberi hazai összecsapásunk alkalmával (DAC–Szenice, szeptember 20., szerda, 19:00 óra).

A „Gyere velünk a DAC-ra!” ezentúl a Futballmániaelnevezésű projekt keretén belül fut majd, amelyet a Ligás Klubok Uniójával és a 4sportsmedia-val karöltve mindegyik Fortuna Ligában szereplő klub közösen szervez meg. Ezt a projektet az Európai Unió Erasmus+ programja is támogatja, és céljai közt szerepel, hogy minél több futballszerető látogatót csalogasson ki a szlovákiai stadionokba.

Szintén újdonság, hogy a gyermekek minden egyes stadionlátogatás előtt már az iskolájukban is találkozhatnak a kiválasztott játékosokkal. A DAC labdarúgói legkésőbb az adott mérkőzés hetében meglátogatják a gyerekeket az iskolában, és különféle aktivitásokkal teszik színesebbé a tanítást.

„Ezt a projektet tavaly olyan céllal indítottuk el, hogy minél több gyermeket csalogassunk be a MOL Arénába. A résztvevő diákoktól és tanároktól nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, ráadásul néhány fiatal a szüleivel együtt állandó látogatója lett a DAC mérkőzéseinek. Az iskolák részéről hatalmas volt az érdeklődés a projekt iránt, így könnyedén megszületett a folytatás gondolata. Most iskolalátogatással is kibővítettük a projektet, és bízunk benne, hogy ebben a szezonban - a Futballmánia segítségével is - még nagyobb élményt tudunk majd nyújtani a gyerekeknek,” jelentette ki klubunk üzleti és marketingmenedzsere, Tornyai Martin.

A DAC hazai összecsapásaira szervezett élménykirándulás az ide- és hazajutás biztosításából, a belépőkből, fotózásból és emléktárgyakból áll. A projektben iskolák, csapatok és szervezetek vehetnek részt, a maximális létszám 30 gyermek és 2 felnőtt kísérő pedagógus.

Az FC DAC 1904 a következő programot biztosítja (nagyjából 3-4 óra időtartamban)

- Felveszi a diákokat az iskola/szervezet helyszínén (2 órával a mérkőzés kezdete előtt, maximum Dunaszerdahely 40 kilométeres körzetében)

- Az emléktárgyak átadása

- A DAC találkozójának megtekintése

- Fotózás

- A mérkőzés után a gyerekek autóbusszal jutnak vissza az iskolához

A fentebb olvasható aktivitásokat a DAC INGYEN kínálja az iskoláknak és a szervezeteknek!

A „Gyere velünk a DAC-ra!” projekt első mérkőzése a DAC–Szenice lesz, amely 2017. szeptember 20-án, 19:00 órai kezdettel kerül megrendezésre a dunaszerdahelyi MOL Arénában.

Az említett találkozóra szóló regisztráció elindult, és 2017. szeptember 1-jén, 24:00 órakor zárul. A jelentkezéshez szükséges kitölteni egy jelentkezési ívet, amely innen letölthető. A kitöltött jelentkezési ívet kérjük elküldeni a jatek [at] fcdac.sk emailcímre. Az iskolák és szervezetek kiválasztásának döntő tényezője a regisztráció dátuma és időpontja. 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies