Az ünnepi esemény elején a szlovák himnusz hangzott el, majd a rövid zenei felvezetést követően és Tamara Antal szavalta el Andrej Plavka Spomienka című versét. Ezután bemutatásra kerültek a megjelent vendégek, akik között ott volt Rigó Konrád, kulturális államtitkár, Bukovszky László, kisebbségi kormánybiztos, Horváth Zoltán, Dunaszerdahely alpolgármestere, Bubniak Júlia, a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal vezetője, de többek közt Morvay György, a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal elöljárója és több megyei, járási és városi intézmény vezető beosztású képviselője is.
Az ünnepi szónokok közül elsőként Rigó Konrád államtitkár szólt az egybegyűltekhez, aki kiemelte, hogy több mint hetven éve több nemzet tagjai együtt harcoltak a fasizmus ellen. Ez szerinte példa lehet a napjaink embere számára is, mert naivitás volna azt gondolni, hogy mások iránti gyűlölet napjainkra kiveszett volna, s fontos, hogy össze tudjunk fogni. "Éppen ezért nemet kell mondani a szélsőséges nézetekre, nemet a gyűlöletre, nemet az erőszakra, nemet Kotlebára, nemet Magátra, nemet Uhríkra." Rigó elmondta, akik ma fasiszta nézeteket terjesztenek, azok egyetértenek azon eszmeisséggel, amely több millió ember halálát okozta. Éppen ezért szükségesnek érzi, hogy kezdjünk el otthon, a munkahelyen, az iskolában erről a problémáról beszélni, mert közösen tudunk csak érezhető eredményt elérni.
Második szónokként Jozef Jánsky, a Szlovákiai Antifasziszták Szövetsége Galántai Kerületi elnöke a történelmi eseményeket idézte fel beszédében, s szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a napjainkban erősödő szélsőségek ellen harcolnia kell a következő generációknak is a mindennapokban. Nem szabad hagyni, hogy elvesszen a nemzeti felkelés hőseinek emlékét, s ezért fontosak a megemlékezni róluk és a szlovák történelem nagy alakjairól.
Az ünnepi szónoklatok után a jelenlévők megkoszorúzták a Nagy János-féle Mártíremlékművet.
Ezt már olvasta?
A nyugdíjaspanziók szépkorúit köszöntötték
Karácsony közeledtével a városvezetés mindig meglátogatja...