A magyar kormány 2015 decemberében fordult az Európai Unió Bíróságához, hogy kérje a 120 ezer menedékkérő áttelepítését célzó, kötelező jellegű mechanizmus megsemmisítését, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, többek között Magyarország ellenkezésének dacára fogadtak el néhány hónappal korábban. A keresetben tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kérték a tanácsi határozat, de legalább azon rész megsemmisítését, amelynek értelmében Magyarországnak 1294 menekültet kellene befogadnia, 988-at Görögországból, 306-ot pedig Olaszországból.
A bíróság illetékes főtanácsnoka júliusi állásfoglalásában a magyar és a szlovák kereset elutasítását javasolta, mondván, a felperesek jogi érvei nem állják meg a helyüket. Az indítvány nem köti a bírákat, a tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással. A perben a bíróság tizenöt fős nagytanácsa fog dönteni, egyszerű többséggel.
Forrás: MTI
Ezt már olvasta?

A szlovákiai lakosság egyre kevesebb sertéshúst fogyaszt, de mi ennek az oka?
Szlovákia konyháját évszázadok óta a sertéshús határozza...

Együtt búcsúztatták a nyarat a Pázmaneum Családi Napon
Augusztus 30-án, szombaton ismét benépesült a Csaplár...