Back to top

Sikeres képzésekkel zárják a tanévet

Publikálva: 2017, június 19 - 16:03
A Partnerség a Képzésben Polgári Társulás újabb öt sikeres 60 órás akkreditált képzést valósított meg 2017-ben.

Az Adatok feldolgozása a Microsoft Excelben elnevezésű képzés február-márciusban, majd ismételten június elején, az Interaktív tábla és a multimédiák az oktatásban márciusban, a Digitális mobileszközök használata az oktatásban képzés pedig májusban zárult.

„Örömünkre szolgált, hogy A pedagógusok és szakalkalmazottak digitális tudásának fejlesztése címmel indított képzést elsőként valósítottuk meg régiónkban, amely teljesen új volt. Néhány éves igyekezetünk ellenére így most sikerült végre először olyan képzést megszerveznünk, amely a szakalkalmazottak számára is akreditált.

A képzésen együtt a régió közel 150 óvodában, alapiskolában, középiskolában, speciális iskolában, nyelviskolában, művészeti alapiskolában oktató pedagógusa, valamint szaktanácsadók alaklamazottja vett részt. Minden alkalommal a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alpiskola adott otthont a képzéseknek, így folytatva a polgári társulásunk és az iskola közt évek óta kialakult sikeres együttműködést. A képzések a társulás 2007-ben elindított és azóta is folyamatosan tartó »Partnerség a regionális oktatásban« elnevezésű projektjének keretén belül valósultak meg.

Sajnos az idei évben beadott pályázataink ebben az évben sem nyertek támogatást  forráshiány miatt. Ezért továbbra is önerőből tudtuk megvalósítani aktivitásainkat. 2017 őszére is tervezünk további képzéseket, melyekről a polgári társulásunk honlapján (www.ozpartnersvo.sk) informálódhatnak forkozatosan az érdeklődők.” – tájékoztatott Balogh Szilveszter, a Partnerség a Képzésben Polgári Társulás elnöke.

Ezt már olvasta?

Cookies