Nagyszerű mérleggel, tizenkét mérkőzésen rúgott hat góllal zártad a tavaszi idényt. Az egész csapat szereplését hogyan értékeled?
„Úgy gondolom, hogy az én jó teljesítményemhez alaposan hozzájárult az együttes is. Nincs olyan futballista, aki a csapattársai segítsége nélkül képes sikert elérni. Mindenki remekül dolgozott a pályán, és bízom benne, hogy én is a csapat hasznára voltam. Remek társaságot alkotunk, ami a mérkőzéseken is meglátszik, hiszen sorozatban tizenhat összecsapáson is képesek voltunk veretlenek maradni. Szerintem sikeres tavaszunk volt.”
Alig több mint egy hete ért véget a szezon. Mivel telted azóta a napjaid?
„Meglátogattam a családot, pihentem egy keveset, dolgoztam a konditeremben, futottam, teniszeztem a formában maradás végett. Fejben pedig már az Eb-re készülök.”
Mivel engedtek útnak az otthoniak?
„Azzal, hogy ne sérüljek meg.”
Az egész selejtezősorozatot abszolváltad az U21-es együttessel. Mik Pavel Hapal szövetségi kapitány csapatának az erősségei?
„Jó edzőnk van, és remek közösség alakult ki a játékosokból. Mindenki egy célért küzd, és ez a legfontosabb.”
Mit vársz magadtól és a válogatottól a korosztályos Európa-bajnokságon?
„Először nyerjük meg az első meccsünket a hazai válogatott ellen, aztán válaszolok a többi kérdésre is.”
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
![Ammar Ramadan: Nagyon örülök a győzelemnek](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/10/min.jpg?itok=DPiHZal7)
Ammar Ramadan: Nagyon örülök a győzelemnek
„A helyzeteink száma alapján öt-hat góllal is győzhettünk...
![Milan Dimun: Bízom benne, hogy kellőképpen felkészültek vagyunk](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/3/10915_dimun.jpg?itok=4JkkuljW)
Milan Dimun: Bízom benne, hogy kellőképpen felkészültek vagyunk
„Nehéz volt a felkészülés, de teljesítette a célját, az...