Ahogy azt Fónod Zoltán, a portált működtető Perfects Rt. igazgatója elmondta, fontosnak tartották, hogy saját költségvetésükből finanszírozva ilyen jellegű, több mint két hónapig tartó kampánnyal rukkoljanak elő, mivel arra akartak rávilágítani, hogy az anyanyelven megszerzett tudás semmivel sem pótolható.
„Kérdésünkre, hogy „Miért fontos az anyanyelvi oktatás“ közismert személyiségek válaszoltak videós formában, például Németh Ilona képzőművész, Nagy Árpád, a Szabó Gyula Alapiskola igazgatója, Hájos Zoltán Dunaszerdahely polgármestere, jogász, Horváth Zoltán, Dunaszerdahely alpolgármestere, orvos, Jarábik Gabriella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója, pedagógus, de véleményt formált a témával kapcsolatban Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa, a Slovnaft vezérigazgatója, Menyhárt József, egyetemi tanár, politikus és A. Szabó László alpolgármester, iskolaalapító is.
Emellett pedig írott interjúkon keresztül további dunaszerdahelyi kötődésű személyiségek is megosztották gondolataikat az anyanyelvi oktatás kapcsán, ahogy a helyi magyar tannyelvű oktatási intézmények által kínált oktatási programokat is bemutattuk. Ahogy a kisfimekből, az írott anyagokból, valamint a városi televízióban is futó riportokból kiderült, ők is az anyanyelvükön szerzett tudásra alapozva váltak ismertekké és sikeresekké” – mondta el Fónod Zoltán.
A portál videóit több tízezren látták a különböző webes felületeken, s ahogy a Perfects Rt. igazgatója hangsúlyozta, igyekeznek hasonló projektekkel a jövőben is lehetőségeikhez mérten segíteni a csallóközi magyar közösség megmaradását.
Ezt már olvasta?
Városunk vezetése köszöntötte a kiemelkedő eredményt elért diákokat
Június 22-én, hétfő kora délután Dunaszerdahely város...
Nagyszombat megye saját költségvetéséből bővíti a középiskolai férőhelyek számát Dunaszerdahelyen
Sajtótájékoztatót tartott június 17-én a Vámbéry Ármin...