Az ünnepi pillanatok előtti rövid briefingen Érsek Árpád kiemelte, sok éves harc eredménye a mai avatás és a kormány tagjaként sikerült elérniük, hogy a dunaszerdahelyi mellett még több mint ötven szlovákiai állomáson kerüljön ki a szlovák megnevezés mellé a magyar is. Tevékenységüket pedig a jövőben is folytatni fogják.
A ŽSR vezérigazgatója Martin Erdössy pedig beszédében hangsúlyozta, több módon is igyekeznek megfelelő minőségű szolgáltatásokat nyújtani az utasoknak, hogy azok a vasutat válasszák, bíznak benne, hogy ez a szimbolikus lépés is segíthet mindenben.
Ezt követően Érsek Árpád és Bugár Béla hivatalosan is felfedték a Dunaszerdahely feliratot.
Ezt már olvasta?
A szélsőséges időjárás okozta mezőgazdasági károkat több millió euróra becsülik
A rendkívüli szárazság, hőség és a tűzesetek után viharok...
A belügyminisztérium nevében küldött csaló SMS-ekre figyelmeztet a rendőrség
Olyan csaló SMS-ekre figyelmeztet a rendőrség, amelyben...