Ekkor került sor az osztályok között zajló asztalitenisz- bajnokság iskolai fordulójára. A legjobb ügyességgel rendelkező asztaliteniszezőink neveztek be a versenybe, ahol minden évfolyam képviseltette magát.A fiúk és a lányok egyaránt bebizonyították, hogy a tanulás mellett a sport is fontos szerepet játszik mindennapjaikban.
Az izgalmas többfordulós versenyt, ahol 21 résztvevő volt végül Árvay Kristián II.A osztályos tanuló nyerte. A 2. helyezett Vermes Richárd II.M osztályos tanuló lett, a harmadik pedig Katona Zsolt az I.A osztályból. Az eredményhirdetéskor elégedetten vették át a helyezésért járó elismerő okleveleket.
Tamási Éva
Ezt már olvasta?
Újabb mérföldkőhöz érkezett az Erasmus+ programban a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola
Szinte mindegyik szakirányzaton tanuló diák számára...
Szeszélyesen színes ünnepség a vidékfejlesztésiben
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola...