Back to top

Nagy az érdeklődés a szociális vállalatok iránt

Publikálva: 2017, március 1 - 09:11
Mondta Anton Marcinčin, a kormány hátrányos helyzetű járások fejlesztésével megbízott kormánybiztosa a mai sajtótájékoztatóján.

Az érdeklődés nagy, és még az idei évben elkezdhetik az alapításukat, mivel a törvényi hátteret is sikerült kialakítani, és a szükséges pénz is rendelkezésre áll, elsősorban az európai alapokból. A kidolgozott fejlesztési tervek alapján a munkanélküliség elleni harcban szeretnék kihasználni a szociális vállalatokat. Ez elsősorban a képzetlen munkanélkülieknek segítene akik hosszabb ideje nem tudtak elhelyezkedni a munkapiacon.

Több pályázat is hever az asztalukon, és pár nap múlva elindulhat a jóváhagyási ügymenet. A célra az emberi erőforrások operatív programból 72 millió eurót különítettek el. A visszatérítendő támogatásokat egy erre a célra alakított állami beruházási holding fogja kínálni különböző pénzügyi szolgáltatókon keresztül. A támogatás lehet kölcsön, garancia a kölcsönre, vagy akár tulajdonrész vásárlás az új vállalatban. További 30 millió eurót pedig pályázati vissza nem térítendő támogatásként fognak szétosztani.

Forrás: gazdasag.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: gazdaság
Cookies