A Ligás Klubok Uniója (ÚLK) az utolsó két őszi játéknapot adventi fordulóknak nyilvánította, melyek keretein belül a Fortuna Liga stadionjaiban gyűjtés zajlik, az arra leginkább rászorulókat támogatva. Az akció szimbóluma a mézeskalács, melyeket mind a tizenkét élvonalbeli klub játékosai díszítettek fel. A DAC futballistái által díszített mézeskalácsokat az Aranyosmarót elleni szombati mérkőzés előtt lehet megvásárolni a stadionunk fanshopjában tetszőleges összegért, azonban a minimális ár 1 euro. Ezen kívül a lelátókon is gyűjtést rendez az ÚLK, amelynek képviselői további, a „Mi Ligánk” (Naša Liga) szimbólumával ellátott mézeskalácsokat árulnak majd. „Az adventi fordulók a Fortuna Liga klubjainak a közös felelősségvállalásáról szól. Meg akarjuk mutatni, hogy fontos elemei vagyunk a Fortuna Ligában szereplő csapatok régióinak. Látjuk a körülöttünk levő problémákat, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy segítsünk,” mondja Ivan Kozák, az ÚLK elnöke.
A gyűjtésből befolyt összeg olyan embereknek, illetve szervezetekhez jut majd el, amelyeket a labdarúgók az adott régióban kiválasztanak. Klubunk a következő három környékbeli szervezetet támogatja:
- A mentális betegségben szenvedő emberek megsegítésére létrehozott szervezet Dunaszerdahelyen
- A nagymegyeri kutyamenhely
- A testi fogyatékkal élők szlovákiai szövetségének révkomáromi alapszervezete
Segítsenek tehát egy jó ügy érdekében, hiszen a szombati DAC-ViOn találkozó előtt és alatt összegyűjtött minden egyes euro az arra igazán rászorulókat segíti!
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
Szavazás: Ki volt a 2024-es ősz legjobb DAC-játékosa?
DAC-drukkerek, figyelem! Indul a szavazás csapatunk...
Csenkéről érkeznek a Gyere velünk a DAC-ra idei utolsó látogatói
Az őszi idény utolsó hazai ligamérkőzésén a Csenkei Bódis...