Back to top

A versenyzés mellett az utánpótlás fejlődése is motiválja Pálos Flóriánt

Publikálva: 2026, szeptember 23 - 18:46
Az ősz beköszöntével a versenyszezon is elkezdődött a birkózósportban. A Dunaszerdahelyi Birkózó Klub versenyzői nemrégiben Privigyén vettek részt az Ifjúsági és Barátság Nemzetközi Birkózótornán, ahonnan több éremmel tértek haza. Pálos Flórián remekelt a versenyhétvégén, melynek egy bronzérem lett az eredménye.
A versenyzés mellett az utánpótlás fejlődése is motiválja Pálos Flóriánt

– A nyár általában csendesebben telik a birkózósportban - az idei épp kivétel volt, mivel több nagy tornát is rendeztek - ősszel azonban beindul a nagyüzem. Vártad már, hogy ismét éles helyzetben is megmutathasd magad?

– Kíváncsian vártam, mivel a nyaram sajnos úgy alakult, hogy a megszokottnál kevesebbet edzettem, így a felkészülésre is kevesebb esélyem volt. Valahol azonban ez egy löketet adott ahhoz, hogy ősszel minél nagyobb erőbedobással kezdhessek neki a versenyeknek és az edzéseknek is.

 

– Mondhatni az első komolyabb őszi versenyen rögtön felálhattál a dobogóra, az ifjúsági és barátság nemzetközi birkózótornán bronzérmet szereztél. Maradt hiányérzeted vagy elégedett vagy az elért eredménnyel?

– A felkészülésemhez viszonyítva jobb eredményt tudtam elérni a vártnál, viszont ha teljesen elégedett lennék, akkor a fejlődésem nem tudna jobban kiteljesedni.

 

– Nem ez volt az első komolyabb sikered, idén májusban ezüstérmet szereztél az U20-as országos bajnokság 74 kilogrammos szabadfogású kategóriájában. Mondhatjuk, hogy ez volt az eddigi legjobb eredményed?

– Igen, mondhatjuk a legjobbnak, és büszke is vagyok rá, mivel sok idő után teljes összpontosítással és felkészültséggel tudtam birkózni a tanulás mellett is. Ennek köszönhetően sikerült a másik fogásnemben is dobogós helyezést elérnem, de ezeken kívül még több nemzetközi érmet is tudhatok magaménak.

 

– Az országos dobogós helyezés azonban már ekkor sem volt ismeretlen érzés a számodra, 2021-ben aranyérmet szereztél az 57 kilogrammos súlykategóriában. Öt évvel később ugyan arany helyett csupán ezüst jött össze, azonban hogy gondolod, sikerült fejlődnöd ebben az időszakban?

– Nem fogalmaznék úgy, hogy csupán azért, mert a két korosztályt nem lehet összehasonlítani, mivel míg U13-ban kisgyerekként küzdöttem, addig az U20-as korosztályban már szinte felnőttként harcolunk. Az öt év alatt azonban volt időm és lehetőségem fejlődni.

 

– Május végén jött az újabb szintlépés, amikor a felnőttek országos versenyén is megmutathattad magad. Az éremszerzés ugyan nem jött össze, a kötöttfogásban elért 5. hely azonban így is szép eredménynek számít. Mekkora különbséget érzékeltél az U20-as és a felnőtt kategória között?

– Akkor még csak 17 éves voltam, így nem éreztem veszteségnek, valamint nagy különbséget sem éreztem.

 

– Ha lehet így mondani, a hazai színteret abszolváltad, a következő nagy cél a nagyobb világversenyeken való éremszerzés lehet?

– Szeretnék szépen, fokozatosan haladni a cél felé, nem pedig rögtön a csúcson kezdeni.

 

– Amennyiben helyesek az értesüléseim, asszisztensként segíted Vajas József munkájáét a Dunaszerdahelyi Birkózó Klub fiatal tehetségeinek felkészítésében. A versenyzés mellett az edzőség is foglalkoztat?

– Számomra ez egyszerre megtiszteltetés és kihívás is: átadni a fiatal generációnak a saját tudásomat. Hatalmas élmény számomra látni, ahogy teljesítik az edzéseket és felnéznek rám. Ez mutatott rá arra, hogy mivel szeretnék foglalkozni a jövőben.

 

– Fontosnak tartod, hogy a jövő nemzedéke is ugyanolyan odaadással és szenvedéllyel űzze ezt a sportot, mint tették azt az elődeik?

– Fontosnak tartom, hogy ez a sportág ne vesszen el a többi sport között, mivel a birkózás egy ókori sportág, amely már az első olimpiákon is szerepelt. Ezért fontosnak tartom, hogy a mai fiatalok kellő szenvedéllyel és odaadással űzzék, valamint népszerűsítsék ezt a sportot.

 

– Ha csak egy dolgot tanácsolhatnál a kezdő birkózóknak, mi lenne az?

– Ha csak egy dolgot kellene kiemelnem, az a „Ne add fel!” lenne. Viszont ez nem működhet a család és a barátok támogatása nélkül, mivel egy sportoló életében mindig is lesznek hullámvölgyek, amelyekből segítség nélkül nem tud kikecmeregni. Életem folyamán többször találkoztam ellenséges megnyilvánulásokkal ezzel a sporttal szemben, és a legjobb döntés volt nem meghallani és hatalmas büszkeséggel űzni tovább a sportot.

MR, fotó: Pálos Flórián archívuma

Ezt már olvasta?

Cookies