
Az új éttermet ezúttal nem magánvállalkozó, hanem a város kizárólagos tulajdonában lévő Gastro DS Kft. működteti. Ezzel a beruházással is szeretne az önkormányzat is hozzájárulni a színvonalasabb vendéglátáshoz Dunaszerdahelyen.
Fontosnak tartom azt is elmagyarázni, hogy a Gusztó megnyitása egy hosszabb folyamat eredménye: a közétkeztetési reformot ugyanis már 2016-ban elkezdtük. Akkor arról kellett döntenünk, hogy az öt alapiskola és a kilenc városi óvoda konyháját külön-külön újítjuk-e fel, vagy központosítjuk az étkeztetést. Utóbbi gazdaságosabb megoldásnak bizonyult, hiszen mind a tizennégy konyha korszerű felszerelése legalább kétszer annyiba került volna.
A képviselő-testület döntése alapján elsőként a Szabó Gyula Alapiskolában, majd a Jilemnický utcai Alapiskolában alakítottunk ki központi iskolakonyhát. Ezt követte az óvodákat ellátó központi konyha létrehozása az Október utcai óvodában, majd a diétás konyha kialakítása. Erre azért volt szükség, mert egyre több ételintoleranciával élő lakos számára kell megfelelő főtt ételt biztosítanunk. A folyamat részeként pedig emellett az iskolák és az óvodák ételkiadó helyiségeit is korszerűsítettük.
Tíz év kellett ahhoz, hogy valamennyi tervezett beruházást, köztük a Gusztó éttermet is befejezzük. A vendéglátóhely a közétkeztetési reform utolsó mérföldköve.
Az étterem kialakítása 820 ezer euróba került, a beruházást teljes egészében a város finanszírozta. Hangsúlyozni szeretném, hogy valamennyi központi konyha és ételkiadó kialakítását, illetve korszerűsítését szintúgy saját költségvetésünkből fedeztük. Ezt pedig csak felelősségteljes gazdálkodással engedhettük meg magunknak, mivel sem európai uniós, sem állami támogatás nem állt rendelkezésünkre.
A gazdaságosabb működés mellett a minőségi alapanyagokra is nagy hangsúlyt fektetünk. A Gastro DS Kft. lehetőség szerint helyi termelőktől szerzi be a friss alapanyagokat, és ezt az elvet a Gusztó étteremben is követni szeretnénk.
A beruházás régi terv volt, szerettük volna a kihasználatlan régi helyet megújítani. Egyebek mellett például az önkormányzati rendezvények, mint a városi díjak, az Év sportolója díj átadása vagy a pedagógusnap alkalmával eddig nem állt rendelkezésünkre megfelelő helyszín a fogadások és a vendéglátás megszervezésére. A színházterem és az étterem összekapcsolásával ezt a hiányosságot is sikerült megszüntetnünk.
Célunk emellett, hogy a helyiség az év többi részében se maradjon kihasználatlanul. Az étterem szalagavatók, születésnapok, családi és céges rendezvények, valamint előadások, képzések és értekezletek megtartására is alkalmas. Ehhez megfelelő hangtechnika és kivetítő is rendelkezésre áll.
Az étterem alapelrendezésben 103 személy befogadására alkalmas, maximális kapacitása pedig 130 fő. A létesítmény a mozgáskorlátozottak számára is elérhető. Az átalakítás során megújítottuk az elektromos hálózatot, a vízvezetéket és a csatornarendszert, a konyhát pedig a jelenlegi higiéniai és gazdaságossági követelményeknek megfelelő, korszerű berendezésekkel szereltük fel.
Hosszú távon a nagyközönség előtt is mindenképp szeretnénk megnyitni a Gusztót, amely a tervek szerint napi menüt kínáló étteremként, valamint kávézóként egyaránt várná a vendégeket.
Bízom benne, hogy a modern, kulturált környezet bevonzza majd a dunaszerdahelyieket. Szeretnénk megmutatni, hogy egy családi rendezvényt a belvárosban is színvonalasan meg lehet szervezni – már nem szükséges ezért a környező településekre utazni.
(Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2026/7-es számában)
Ezt már olvasta?
Iskolakezdés: fokozott figyelmet kérnek a közlekedőktől
Szeptember 1-jén megkezdődik az új tanév, ezért...
Több mint háromszorosára nőtt az oltási támogatás iránti érdeklődés
A HPV elleni védekezés egyik leghatékonyabb módja a...
