
A rendezvénysorozat előestéjén augusztus 19-én, szerdán egyházi programra is invitálnak: a MOL Aréna – Silver VIP részében 19 órakor kezdődő zenés irodalmi estre, amelyen Szent István intelmeit adja elő Szabó Viktor, a Komáromi Jókai Színház művésze, a plébánia és a Domus Sancti Stephani közös szervezésében.
A további rendezvények augusztus 20-án, csütörtökön a Szent István-napi ünnepségekkel veszik kezdüket. 17 órakor a Nagyboldogasszony- és Szent György-templomban ünnepi szentmisét és kenyérszentelést tartanak, majd 18.30-tól a Szent István téren kerül sor a koszorúzási ünnepségre. Az ünneplőket Hájos Zoltán polgármester köszönti majd, míg az ünnepi szónok Dunaszerdahely díszpolgára, Kiss Róbert érseki helynök lesz. A műsorban közreműködik a Dunaszerdahelyi Szent György Kórus, Molnár Máté, a Zengő Gyermek- és Kamaszkórus, a Művészeti Alapiskola Ágacska-Dunaág Táncegyüttese és a 10. számú Szent György Cserkészcsapat.
Este már a Vásártérre tevődik át a program. 20 órakor kezdődik a Határok nélkül – Kézilabda és kulturális fesztivál ünnepi megnyitója, amelynek részeként felcsendül a Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos szurkolói dala, a „Köztünk nincs határ” is. A csütörtöki napot 21 órától a Storyum zenekar koncertje zárja.
Pénteken már a kézilabdáé is a főszerep
Augusztus 21-én, pénteken délelőttől két helyszínen kezdődnek meg a kézilabdatornák. A dunaszerdahelyi Városi Sportcsarnokban az U14-es lánycsapatok lépnek pályára, míg a fiúk Nyárasdon mérkőznek meg egymással. A lányok mezőnyében nyolc csapat vesz részt, köztük a Ferencváros utánpótláscsapata, a fiúknál pedig öt együttes küzd a helyezésekért.
A pénteki sportprogram egyik kiemelt eseménye 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban: a HC-DAC Dunaszerdahely női csapata a MOL Esztergommal játszik felkészülési mérkőzést.
A kézilabdát követően este már a zene kerül előtérbe a Vásártéren. 20 órától Fábián Zoltán zenekara, 21 órától a Fischer Company lép színpadra, majd 22 órakor a Hooligans koncertje koronázza meg a pénteki napot. A népszerű rockzenekar fellépése várhatóan a háromnapos fesztivál egyik legnagyobb közönséget vonzó eseménye lesz.
Szombaton döntők, gála, majd Kerekes Band és Lotfi Begi
Augusztus 22-én, szombaton délelőtt folytatódnak a kézilabdatornák. Dunaszerdahelyen az U14-es lányok, Nyárasdon pedig a fiúk mérkőzéseit, helyosztóit és döntőit rendezik meg.
A sportprogram 15.30 körül a dunaszerdahelyi Városi Sportcsarnokban eredményhirdetéssel és ünnepi gálával zárul. A gálán a Csill & Dance Táncstúdió is fellép.
Ezzel azonban még korántsem ér véget a fesztivál. A közönséget este ismét a Vásártérre várják, ahol 18 órakor „A mi Abbánk” címmel zenei show kezdődik. 19.30-tól a Kerekes Band ad koncertet, a háromnapos rendezvénysorozatot pedig 21.30-tól DJ Lotfi Begi nagyszabású bulija zárja.
A Szent István-napok és Határok nélkül – Kézilabda és kulturális fesztivál tehát valóban több korosztálynak kínál programot: az ünnepi események mellett két napon át zajlanak a kézilabdatornák, rangos felnőtt mérkőzésnek is szurkolhat a közönség, esténként pedig egymást váltják a koncertek.
Ezt már olvasta?
Részleges napfogyatkozás lesz szerdán – így figyeljük biztonságosan!
Különleges égi jelenségben lehet részünk augusztus 12-én,...
A fiatal felnőttek pénzügyileg a legtudatosabbak
A 18 és 34 év közötti fiatal felnőttek rendelkeznek a...