
Az ünnep előestéjén, augusztus 19-én, szerdán 19 órakor a MOL Aréna Silver részében tartanak lelki és kulturális találkozót. Az est célja, hogy a résztvevők ne csupán megemlékezzenek államalapító szent királyunkról, hanem közelebb kerüljenek ahhoz a lelki örökséghez is, amely Szent István hitét, bölcsességét és országépítő munkáját meghatározta.
A találkozó középpontjában Szent István intelmei és azok művészi tolmácsolása áll majd. Az évszázadokon átívelő tanítások ma is érvényes üzeneteit művészi előadás teszi átélhetőbbé, az ünnepi hangulatról pedig a Pósfa Zenekar gondoskodik.
A szervezők szándéka szerint az este méltó nyitánya lesz a város Szent István-ünnepének, egyúttal lehetőséget kínál arra is, hogy a jelenlévők a szent király örökségéből ma is irányt mutató lelki értékeket merítsenek.
Az idei ünnepség alkalmából több vendéget is köszönthet a dunaszerdahelyi közösség. Az eseményen jelen lesz Mons. Kis Róbert általános helynök, valamint Ft. Gáspár Adalbert bencés atya, az alsóőri plébánia plébánosa. Jelenlétükkel és szolgálatukkal tovább gazdagítják az augusztus 20-i Szent István-ünnepet.
Augusztus 20-án 18.30-kor a Szent István téren, a koszorúzáson az ünnepi beszédet is Kiss Róbert helynök atya mondja majd.
A plébánia szeretettel várja mindazokat, akik közösen szeretnének hálát adni Szent István király örökségéért, hazánkért, az egyházért és a helyi közösségért, egyben kérve az államalapító szent király közbenjárását a családok és a magyar közösség életére.
Ezt már olvasta?
A fiatal felnőttek pénzügyileg a legtudatosabbak
A 18 és 34 év közötti fiatal felnőttek rendelkeznek a...
